Nyílt levél Lázár Jánosnak

 

menekul282

Kancelláriaminiszter!

Magyarország hónapokkal ezelőtt az Európai Unión belül, a visegrádi országokkal együtt kiállt amellett, hogy a menekültkérdés kezelése nem Brüsszel, hanem nemzetállamok hatásköre. A magyar kormány elutasította, hogy a menekültek befogadását egy kötelező kvóta szerint osszák meg a tagországok között, mert egyes tagállamokra aránytalanul nagy súly nehezedik. Miután ezt a megoldást megtorpedózta, ezért később az egyes tagországok lehetőséget kaptak arra, hogy kényszer helyett önkéntes alapon határozzák meg, hány menekültet hajlandók befogadni.

Az ön kormánya, kancelláriaminiszter a 28 tagország közül egyedül, nullát írt a megfelelő rubrikába. Kijelentette: senkit nem fogad be. Előtte megpróbálta a dublini egyezményt felmondani, vagyis nemet mondott arra is, hogy visszafogadja a nálunk regisztráltakat azokból az országokból, ahová azok továbbmentek. Nyilván ezért sem küldött még vissza gyakorlatilag senkit egyetlen uniós ország sem Magyarországra azok közül a menekültek közül, akik nálunk lépték át az EU határát.

Mivel – ahogy szerdai sajtóértekezletén a kancelláriaminiszter maga is mondta -, a menekültek 10 százaléka kér csak menedékjogot Magyarországon, az Olaszországnak és Görögországnak nyújtott uniós támogatás egy tizedéhez jutó magyar kormány szerintem a pénzénél van. (Bár én Brüsszel helyében ennyit sem adnék neki és bár a kancelláriaminiszter az 50 millió eurót méltánytalanul kevésnek tartja.) Szemmel láthatóan Magyarországnak az EU annyit juttat, amennyit Magyarország a közös probléma megoldásában vállal.

Kancelláriaminiszter!

Szeretném felhívni a figyelmét az alábbiakra:

  1. Magyarország déli határa az EU határa is. Ennek védelméhez, az EU már eddig is milliárdokkal járult hozzá.

  2. A menekültek – szemben a kancellária miniszter állításával -, nem „népvándorlók” (jelentsen is ez akármit), hanem menekültek.

  3. A menekültek nem Magyarország határát ostromolják, hanem az EU határát, mert nem Magyarországra akarnak jönni, hanem Európába.
  4. Milliós nagyságrendű menekülthullámról van szó, amit egyetlen ország sem tud egyedül kezelni, csak nemzetközi együttműködéssel.
  5. >Magyarország önként lépett ki a közös rendezést elfogadók táborából, miközben határországként jobban érintett, mint a tagországok többsége, így ennek következményeiért maga felel.
  6. A kialakult helyzetet a humanizmus és a nemzetközi jogi konvenciók szellemében csak európai együttműködésben lehet kezelni.
  7. A menekült hullám okainak felszámolása nem az a feladat, amit Magyarország meg tudna oldani, arra ott van a NATO, az EU és az USA.
  8. A dilemmát, hogy vagy azokra lövünk, akik a „népvándorlást” okozzák, vagy a menekültekre, az EU nem fogadja el. Minden erejével a menekültek megsegítésén, helyzetük átmeneti javításán dolgozik, a saját lakossága jelentős részének egyet nem értése ellenére.
  9. A világ – előbb vagy utóbb – kénytelen lesz a menekültválság okainak felszámolásához is hozzálátni, de ez némileg bonyolultabb, mint a nemzeti dohányboltok hálózatának megteremtése és a vasárnapi boltbezárások elrendelése.
  10. Csak egy ideig lesz lehetséges, hogy Magyarország a saját határain (amelyek az EU határai is) azt csinál, amit akar.
  11. Az EU és a világ türelme véget fog érni, amikor bárki a magyar határon, vagy Magyarország területén kezet emel a menekültekre. Legyen az magyar határvadász, honvéd, vagy rendőr.

  12. Magyarország egyedül maradt a menekültproblémával és szembe megy az EU tagországok közös politikájával, ami nem szolgálja Magyarország érdekeit, nem csökkenti, hanem növeli a gondjainkat.

A fentiekből következően:

Minden normálisan és emberséges módon gondolkodó magyar ember (legyenek is akárhányan) nevében követelem:

Magyarország azonnal térjen vissza az európai együttműködéshez a menekültválság kezelésében! Hagyjon föl a külön utas, mások érdekeit semmibe vevő megoldások erőltetésével!

Csatlakozzon azokhoz az uniós programokhoz, amelyek az Európába irányuló menekülthullám kezelését szolgálják!

Magyarország vegyen rész a Balkánon kialakult menekültválságról összehívott nemzetközi konferencián Bécsben és ott képviselje a magyar érdekeket!

Határozottan tiltakozom az ellen, hogy a magyar honvédséget, a rendőrséget, vagy bármilyen egyéb fegyveres testületet védtelen és fegyvertelen emberek ellen vessenek be a határainkon, vagy a határainkon belül.

Nem értek egyet vele és elutasítom, hogy a menekülteket a magyar kormány bűnözőkként kezelje és börtönbüntetéssel fenyegesse, arra az esetre, ha Magyarország, illetve az Európai Unió területére lépnek, akár megrongálják a határzárat, akár nem.

Követelem, hogy azonnal bontsák le Magyarország déli határán a szögesdrótból épített embertelen kerítést és sehol ehhez hasonlót ne építsenek! Követelem, hogy azonnal szüntessék be a menekültek ellen folyó propaganda háborút, az idegengyűlöletet támogató állami sajtókampányt!

Követelem, hogy a törvény erejével lépjen fel azokkal szemben, akik Magyarországon az idegengyűlölettel, rasszizmussal kampányolnak, vagy visszaélve a menekültek kiszolgáltatott helyzetével rajtuk nyerészkednek.

Felszólítom a magát demokratikus ellenzéknek nevező pártokat és minden olyan magyar társadalmi és politikai szervezetet, amely Magyarország érdekeit szem előtt tartja és amelynek fontos Európa, az európai humanizmus és szolidaritás ügye, hogy csatlakozzon a fent megfogalmazott követelésekhez, a saját lehetőségeit felhasználva tegyen meg minden azok érvényre juttatásáért.

Felszólítom a magyar parlamenti ellenzék pártjait, hogy mindaddig bojkottálják a parlament üléseit, amíg a parlamenti többség vezette kormány a fenti követeléseket nem teljesíti. Az ellenzék ezzel bizonyságát adná annak, hogy tisztában van a saját (nemzetközi) felelősségével (is) és bebizonyíthatná, nem hajlandó asszisztálni a kormánypártok nemzetvesztő, felelőtlen politikájához, nem kívánja azt parlamenti jelenlétével legitimálni.

Zsebesi Zsolt
A Pártoktól Független Politikai Újságírásért Egyesület Elnöke
magyar állampolgár

Szabó László Zsolt nem volt elég tehetséges a Fidesznek

Lemondott posztjáról az MTVA vezérigazgatója, Szabó László Zsolt. Nem indokolta döntését, így nem marad más, mint magyarázatot találni, miért hagyta ott a jól fizetett állami állását, mindjárt azok után, hogy egészen új köztelevíziót indított kenyéradó gazdái – na nem a magyar társadalom, vagy a tévénézők – hanem az ország tejhatalmú politikai urainak szája íze szerint. Ok csak egy lehet: Szabó László Zsolt nem rendelkezett azzal a tehetséggel, amit a Fidesz híresen magasra állított mércéje szerint egy pártkádertől elvárnak. A Fidesz- ugyanis arról közismert, hogy a legeldugottabb baz-megyei mesterséges megtermékenyítő állomás igazgatójától kezdve, a külügyminiszterig, vagy a Nemzeti Bank elnökéig, csak és kizárólag kiemelkedő tehetségeket helyez pozícióba.

A nemzeti együttműködés rendszere a káderpolitikáját egyedül a közjónak rendeli alá, aminek szolgálatára kivételes képességű, emberfeletti munkabírással, de mindenek előtt feddhetetlen erkölcsi tartással és sziklaszilárd jellemmel felruházott és természetesen nemzeti gondolkodású igaz embereket választ ki a magyar ugar isten áldásával megtermékenyített, dúsan termű gyümölcsös kertjének gazdag terméséből. Csak is ennek a küldetéstudatos és következetes humán erőforrás-gazdálkodásnak köszönhetőek a kiváló személyi döntések, amelyek a tehetségükhöz méltó pozícióba emeltek olyan embereket, mint például Deutsch Tamás, aki bárhová is állítják, pont olyan színvonalon hozza a tőle megszokottat, vagy a bankelnök, egykori gazdasági miniszter, Matolcsy György, aki évről évre le tudja nyűgözni a világot bárminek a teljesen újraértelmezésével, amihez csak hozzányúlni engedik, de még abban is forradalmi tud alkotni, amitől orvosilag el van tiltva.

És akkor még nem beszéltünk a Német Lászlóné képességű fejlesztési miniszerekről, vagy a Vida Ildikó reprezentálta adóhivatali fenoménekről, akit Barack Obamáék csak azért tiltottak ki az Egyesült Államokból, nehogy megtanulja Shakespeare nyelvét. Vagy gondoljunk a most éppen a Nemzeti Bank felügyelő bizottságának élén szárnyait bontogató Papcsák Ferencre, aki eddig ugyan minden feladatkörében látványosan megbukott, vagy nevetség tárgyává vált, esetenként arra is képtelennek mutatkozott, hogy – ügyvéd létére -, össze tudja rakni a saját adóbevallását, vagy a költségtérítését, főleg azok után, hogy korábban a Fidesz elszámoltatási és a korrupcióellenes kormányzati feladatok összehangolásáért felelős kormánybiztosnak is el tudta adni magát.

És ezt egyáltalán nem kritikaként, hanem éppen a tehetsége vitathatatlan jeleként hozom fel, hiszen – csak tessék elképzelni -, mekkora tehetség kellett mindezek után ahhoz, hogy az ugyancsak valahol a számtannal összefüggő nemzeti-banki felügyelőbizottsági megbízást is el merje vállalni. Még akkor is, ha a Nemzeti Bank elnöke sem egy Ábel-díjas matematikus, kora ifjúságától hadilábon áll a matekkal, így nem meglepő, hogy ő sem tudta abszolválni a vagyonbevallását, de ő legalább – a legfőbb ügyész úr segedelmével -, megint csak eredeti magyarázattal volt képes kivágni magát a slamasztikából. Ja kérem ezekhez a dolgokhoz kell a tehetség, mint amilyennel Rogán Antallt, vagy Andy Vajnát megáldotta a sors.

Rogán, az V. kerületi Kamu Rabbi, aki egymaga több törvényt nyújtott be a parlamentben alig néhány év alatt, mint Hamurabbi egész életében, szintén képtelen megjegyezni, hány négyzetméteres a lakása, de azért egy egész Fidesz-frakciót el tud igazgatni. Vajna a filmgyártás és a kaszinózás, valamint a drága nők kitartásának koronázatlan királya sikerrel bevezette Rogánt az offshore-világ rejtelmeibe. Ebben semmi meglepő sincs, hiszen az Egyesült Államok adóhivatala sem volt képes felfejteni Vajna offshore hálójának szövetét és inkább kért 6 millió dollár pausálét a magyar gazdasági bevándorlótól, csakhogy ne kelljen évekig a kibogozhatatlan szálakat csévélni.

Ha most, valami kommunista, libcsi-komcsi kurzus lenne, egy Szabó László Zsolt méretű nagykaliber lemondásának egészen más dimenziói nyílnának meg a jobboldali sajtó tényfeltáró újságíróinak tolla nyomán. Kövér László elemzői mélységeibe szállnának alá az orgánumok, azt taglalva, milyen gátlástalan hatalmi harc folyik a szocik berkeiben és hátudvarában. Mindenek előtt a pénzért és a befolyásért, ami persze egyáltalán nem meglepő, hiszen a baloldal már annyiszor rontott a saját nemzetére. Eggyel többször, vagy kevesebbszer az már nekik tök mindegy. Megtudhatnánk azonnal, hogy kinek szervezték ki az MTVA-ból a műsorgyártást, és kitől vették el az aranytojást tojó megbízásait. Ezért kik és hogyan álltak bosszút, aminek aztán a mindenkinek eleget tenni akaró Szabó László Zsolt esett az áldozatául. És itt megint a tehetség kérdése merül fel élesen. Ugyanis nem olyan könnyű az adott pillanatban – lamentálna a jobboldali sajtó -, eldönteni a baloldalon, hogy a hatalmi és a gazdasági harc adott pillanatában melyik seggre kell ájtatosan ráhajolni. Nem elég az érdes és hosszú nyelv, a jó döntés intellektuális erőfeszítéseket is igénye, és nem is akármilyeneket.

Természetesen az aljas és minden alapot nélkülöző feltételezés arról, hogy a Fidesz káderpolitikája a pénz körül forogna, legalább olyan légből kapott rágalom, mintha azt mondanánk, hogy Szabó László Zsolt azért bukott meg, kényszerült lemondani, mert a Gépnarancs egy ironikus cikke miatt, első számú kegyeltjével, a nemzet hírhamisítójával Papp Dániellel együtt beperelte a szabad szájú portált, és nem csak csúfos vereséget szenvedett a bíróságon, de ráadásul közröhej tárgyává is vált, amikor a Gépnarancs elleni keresetében helyreigazítást kért, tagadva, hogy ő adott volna utasítást arra, hogy Papp Dániel úgy vágjon meg egy videót, hogy annak értelme éppen az ellenkezőjére forduljon, és az szerepeljen benne, hogy Orbán Viktor geci. A bíróság azonban kimondta: nem elég a szólásszabadság korlátozásához, ha az érintettnek nincs humorérzéke. Nos, eljött a nap, amikor Szabó László Zsoltnak minden eddiginél nagyobb szüksége lenne, hogy röhögni tudjon. Már csak azért is, hogy fel tudja dolgozni a történteket, hogy szembe tudjon nézni azzal: nem elég a jó szándék, a törekvés a gerinc felpuhítására, nagyobb tehetségre lett volna szükség a túléléshez. Vegyen példát a Gépnarancsról: mi már akkor jót röhögtünk Szabó László Zsolton, amikor ő még halál komolyan vette magát.

Zsebesi Zsolt

Sportújságírót vertek agyon fanatikus szurkolók

Agyonvertek egy azeri sportújságírót a szurkolók, amiért bírálta az azeri csapat sztárját, aki török zászlóval heccelte a ciprusi szurkolókat az Apollon Limason elleni meccsen. Rasim Aliyev, aki közismert rendszerbíráló is, az Apollon Limason- FK Kubala elleni Európa Liga mérkőzés után kelt ki az azeri csapat legjobb játékosa Javid Husejnov ellen, aki a mérkőzés alatt heccelte a ciprusi közönséget, majd egy ciprusi újságírónak tett vulgáris gesztust, amikor az a török zászló provokatív lengetéséről kérdezte.

Javid Husejnov később felhívta az újságírót és megpróbálta kimagyarázni a viselkedését. Azzal érvelt, hogy a török zászlóval csak az azeriek és a törökök közötti jó viszonyt akart kifejezésre juttatni. Később a játékos egyik unokatestvére találkozót kért a riportertől, aki belegyezett a beszélgetésbe. A helyszínre érve azonban, amikor kiszállt a kocsijából 6 ember támadt rá, leütötték és súlyosan bántalmazták, megrugdosták a földön fekvőt újságírót, akinél a kórházban csak bordatöréseket és egyéb kisebb sérüléseket állapítottak meg, ezért hazaküldték. Másnap rosszul lett, és már későn került a műtőasztalra, mert súlyos belső sérüléseibe belehalt.

azeriujsagiro
Rasim Alijev, a megnyilkolt azeri újságíró

Javid Husejnov az újságíró halálhírére közleményben határolódott el a történtektől, de a rendőrség hamarosan letartóztatta a súlyos bántalmazásban résztvevő rokonait. A futballista egyesülete ugyancsak közleményben reagált az esetre, amit teljesen megengedhetetlen, értelmetlen erőszaknak nyilvánított, határozottan elítélt és a vizsgálat lezártáig felfüggesztette Husejnov játékjogát. A rendőrsé folytatja a nyomozást, a közvélemény azonban meg van győződve, hogy az emberéletet követelt erőszakért a játékost is felelősség terheli.

A nemzetközi sajtó az erőszakos azeri politikai kurzust is felelőssé teszi a történtekért. A „Riporterek határok nélkül” nevű szervezetre hivatkozva felhívják a figyelmet arra, hogy Azerbajdzsán a sajtószabadság tekintetében a 180 országot felsorakoztató listán a 162. helyet foglalja el. A „Freedom House” jelentésében arra emlékeztet, hogy a hasonló erőszakos, megfélemlítő és megtorló akciók nem ritkák a politikai ellenzék képviselőivel szemben sem.

Azerbajdzsánban Magyarország egyik kiemelt stratégiai partnere, amióta az Orbán-kormány hatalomra került. Azerbajdzsán államfője alig egy hónapja Bakuban fogadta Kövér Lászlót, a magyar Országgyűlés érzékeny lelkületű, antikommunista kirohanásairól ismert elnökét, aki az azeri fővárosban megbeszélést folytatott a kormányfővel és a parlamenti elnökkel is. Kövér László és Ilham Aliyev elnök elégedetten szólt arról, hogy eredményesen fejlődnek Magyarország és Azerbajdzsán kapcsolatai. Egyetértettek abban, hogy az államközi együttműködésnek új lendületet adott Aliyev tavaly novemberi budapesti látogatása, amely során közös stratégiai együttműködési nyilatkozat és számos új kétoldalú megállapodás született.

Orbán Viktor magyar kormányfő személyes döntésére engedték haza Azerbajdzsánba 2012-ben Ramil Safarovot, aki 2004-ben baltával megölt egy alvó örmény katonát Budapesten. A hazatért Safarov azonnal kegyelmet, pénzjutalmat és kitüntetést kapott. Az azeri baltás gyilkos néven elhíresült ügy nyomán az örmény kormány megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal. Orbán Viktor döntésének háttérében remélt azeri anyagi támogatás és egyéb gazdasági megfontolások álltak. Az elvtelen döntés azonban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket és súlyos erkölcsi vereség a magyar kormány számára.

Zsebesi Zsoltazeriujsagiro

Vihar a zöld-fehér biliben

Kétszázötven Fradinak szurkoló magyar állampolgár érvényes, de nem a Ferencváros Tornaklub szervezésében vásárolt jeggyel nem tudta megnézni Szarajevóban a Zeljeznicar-Ferencváros meccset, ahol a bosnyákok másodszor is elverték a zöld sasokat és kiütötték a magyar bajnokság második helyezettjét az Európa Ligából. Erre akár azt is mondhatnánk, hogy nyazsgem, vagy azt: jobban jártak, hogy nem látták a magyar foci ezúttal zöld-fehér mezben elszenvedett újabb megalázását. Az indulatok azonban magasra csaptak, politikusok és szurkolók estek egymásnak, hatalmas vihar robbant ki a zöld-fehér biliben, ami kicsiben, de jól mutatja mekkora seggfejek irányítják ezt az országot és benne a sportot is.

zeleznicarfradi

Lesre futott 250 Fradi-szurkoló, akiket vissza fütyültek az ellenfél térfeléről. A dolog azonban általános tanulsággal szolgál. Nem egyedi jelenség, nem olyan egyszerű. Mária (köz)munka alapú országában semmi sem egyszerű, még a futball nevű játék sem az, hiszen nálunk az is politika, mint minden más, ami szarul működik az országban. A focinak becézett sportot milliók űzik a világ minden kontinensén, milliárdok bámulják a stadionok lelátóin és a tévé képernyőin. A meccseket a két csapat szurkolói mindenütt együtt nézik, még akkor is, ha időnként jól elverik egymást, vagy rendre porig alázzák az ellenfél drukkereit, főleg verbálisan, de ehhez esetenként némi fizikai fenyítés is társul. Maga a játék ugyanakkor egészen eredményesen, és majdnem teljesen helyettesíti a korábban megszokott férfias vetélkedéseket, amiket háborúknak neveztek, és melyeknek nyíltan az volt a célja, hogy az ellenfelek és a drukkereik fizikailag megsemmisítsék egymást. Eme ősi hagyománynak maradtak még követői a fociszurkolók körében, ezeket focihuligánoknak, kemény magnak, ultráknak, béközépnek nevezik.

Tekintettel arra, hogy verbális és fizikai erőszakos megnyilvánulásaikkal a többségben lévő békés szurkolókat elriasztják az ultrák, a világ minden országában megpróbálják őket távol tartani a stadionoktól. Ez a legtöbb iparilag fejlett, liberális demokráciát üzemeltető országban az utóbbi évtizedekben inkább sikerülni szokott, mint nem. Azt lehet mondani, hogy az Európai Unió öt legnagyobb bruttó hazai össztermékét (GDP) produkáló országában, a legnagyobb futballnemzeteknél, nevezetesen Németországban, Franciaországban, Spanyolországban, Angliában és Olaszországban a stadionok többé-kevésbé tele vannak nézőkkel, a lelátók népe boldogan napfürdőzik, vagy ázik az esőben, miközben vedeli a helyi alkoholos italokat, továbbá az adott ország legnépszerűbb gasztronómiai termékével csillapítja a szabad levegőn felfokozódott éhségét, és a táplálékkal bevitt energiát békés ugrálásra és embertelen ordításra fordítja.

ferencvarosdozsa
FTC–Újpest, Vasas–Honvéd kettős rangadó 1967-ben a Népstadionban 76 ezer néző előtt.

Ez sokáig így volt Magyarországon is. Annak ellenére, hogy országunk nem tartozott az öt legnagyobb GDP-vel rendelkező ország közé. Egy darabig ugyanis ezt a hátrányunkat sikerül azzal kompenzálnunk, hogy hermetikusan lezártuk a határainkat és senkit nem engedtünk külföldre, azokat a legkevésbé, aki jó nagyokat tudtak rúgni a labdába, amivel elértük, hogy az összes őstehetség Puskástól Albertig idehaza kergette a labdát, az akkori magyar átlag életszínvonalnál jóval magasabb életszínvonalon élve. Ez a kivételes kegyelmi helyzet nagyjából a 70-es évek közepéig tartott. Aztán az üzletté vált labdarúgás irányítását Európában az említett öt nagy gazdasági hatalom vette a kezébe, csak néha engedve egy-egy pillanatra maga elé kisebb országokat, holmi hollandokat, görögöket, vagy dánokat. A nagyok és gazdagok a világ négy sarkából, főleg Dél-Amerikából importált focistákkal dobták fel az európai focit és csináltak a sportágba fektetett sok pénzből még több pénzt.

Magyarországon az átkosban nem ritkán magas színvonalon létező más iparágakhoz hasonlóan, a labdarúgásipar is tönkrement a rendszerváltással. A privatizáció a fociban is azt jelentette, hogy az adott iparághoz egyáltalán nem értő, de a politika által delegált, a moslékos vályúhoz közel férkőzött balfaszok kezébe került a sportág. A korábbi egyesületek vagyonát széthordták, a stadionok lezüllöttek, a játékosnevelés, a saját termelés helyett bóvlit kezdtek importálni. Közben a televízió jóvoltából megnőtt a külföldi konkurencia és a magyar futballpályák helyett az öt nagy focinemzet bajnokságaiból közvetített meccsekre álltak át a kényesebb ízlésűek. A hazai pályákon már csak néhány száz, vagy inkább néhány tucat őskövület váltott jegyet, mellettük pedig a helyi csőcselék tombolt háttal a pályának, miközben a teljes érdektelenségbe és unalomba fulladt meccsek hangulatát pirotechnikai eszközökkel és alkohol, továbbá egyéb ajzószerek bevitelével igyekezett feldobni, elriasztva a lelátóról a konszolidáltabb fazonokat és azok családjait.

orbanszerelesben

Ez volt jellemző az elmúlt majd 25 évre. A 2010-es év, a Fidesz nevű párt hatalomra jutásával fordulatot sejtetett, ígéretes fénysugarak gyúltak a magyar labdarúgás sötét felhőktől terhes egén. Mindenek előtt azért, mert vezérük, bizonyos Orbán Viktor nagy futballrajongó, sőt aktív játékos is volt. Igaz nem egy Beckenbauer, de szerette ezt a játékot és mivel sokat nézte szotyolázás közben, az a benyomása támadt, hogy ért is hozzá, lassan beletanulhat, mint a politikába. Mindjárt építtetett is magának egy stadiont Felcsútra, úgy igazítva a magyar törvényeket, hogy a lehető legtöbb pénz jusson labdarúgó stadionok építésére, egyáltalán a focira a magyar adófizetők pénzéből, azokéból akik szeretik a focit és azokéból is akik nem annyira.

Lemegbízhatóbb embereit a foci frontjára irányította, hogy a számolatlanul a sportágba öntött pénzből sikereket kovácsoljanak. Így lett az ország legnagyobb uzsorásából (Kopyright: Lázár János kabinetminiszter) az OTP-vezér Csányi Sándorból a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke, így lett Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója a Ferencváros első embere, így került a Győr csapata a Fidesz-kitartott Tarsoly Csabához, lett a Videoton Garancsi Istváné, akinek üzleti karrierjét ugyancsak a miniszterelnök egyengeti. Így került a Diósgyőr Leisztinger Tamáshoz, vagy így lett az udvari csapat, a Felcsút a legtehetségesebb magyar gázszerelő, Mészáros Lőrincé, Orbán Viktor strómanjáé. Közülük egynek se volt halvány fingja se a focihoz, vagy a labdarúgás üzletághoz.

kubatovtakarodj

Viszont stadionokat és pénz-pénzt, még több pénzt kaptak a kormányfőtől, aki nem volt rest önteni az állami milliárdokat a tehetségtelen fociguruk zsebébe. Akik pedig örökifjú és örök tehetségtelen Torghellékbe, Keneseikbe, továbbá kivénhedt brazilokba, senkinek nem kellett spanyolokba, valamint egzotikus afrikai országok, labdát már egyszer-kétszer látott szülötteibe fektették a magyar adófizetők pénzét, bár néha vásároltak egy-két repatriált, a nyugati ligákból kiöregedett magyar veteránt is, hogy azok a hazai bajnokságban vezethessenek le. Magyar játékost kinevelni nem tudtak, mivel fogalmuk sem volt a fociról. A magyar labdarúgó válogatott irányítását furcsábbnál furcsább figurákra bízták, egy rövid időre még egy Pintér Attila nevezetűre is.

Egy szó mint száz: a magyar foci olyan hályogkovácsok kezébe kerül, akiknek halvány fogalmuk sem volt a játékról, vagy egy labdarúgó egyesület vezetéséről. Egyetlen érdemük az volt, hogy közel álltak, állnak Orbán Viktorhoz és állami pénzeket tudnak a foci számára kisírni. A pénz – ugyan nagyon fontos a fociban is -, de a magyar labdarúgás talpra állításához pénzen kívül némi szakértelemre is szükség lenne. Ez azonban, – és nem csak a magyar foci tekintetébe – a Fidesz számára kamu duma. A magyar sport többi ágában is a focihoz hasonló folyamat tanúi vagyunk, amikor pártkatonákra cserélik a sportágak vezetőit, akik azzal nyerik el a sportolók és edzőik támogatását, hogy állami pénzesőt ígérnek. Hamarosan ezeknél a sportágaknál is a focihoz hasonló következménye lesz ennek a gyakorlatnak, ahogy az élet, így a gazdaságpolitika, vagy a kultúrpolitika, az oktatás területén, az egészségügyben már mindenki tapasztalhatja a fideszes káderpolitika szörnyű következményeit.

fradinyito

Maradva a focinál: vessünk egy pillantást a Ferencváros internetes honlapjára. Hasonlítsuk össze a Fradi honlapját a német fociban a Fradihoz hasonló pozícióban lévő Bayern München honlapjával. Nem a két egyesület eredményeit, költségvetését, infrastruktúráját és üzleti nyereségét vetjük össze, hiszen ezek teljesen összehasonlíthatatlanok, hanem csak az internetes honlapjukat, amihez nem kellenek eurómilliók, de még forintmilliók sem. Még itt sem térnénk ki az összes oldal összehasonlítására, hanem csak egyetlen menüpontra, a két egyesület vezetőségét bemutató oldalalakra szorítkoznék.

Mindkét egyesületnek elnöke és elnökhelyettese van. A Ferencvárosnak is van felügyelő bizottsága és a Bayern Münchennek is. A német törvények értelmében a labdarúgó egyesületek, így a Bayern München is bejegyzett egyesületként, egyesületi tagokkal, választott tisztségviselőkkel működnek, ugyanúgy, mint Magyarországon, de az egyesület, jelesen a Bayern München üzleti vállalkozása az egyesület 75 százalékos tulajdonában lévő részvénytársaságba, a Bayern München AG-be, van kiszervezve. Nézzük meg akkor, hogy kik irányítják a Bayern München egyesületét és részvénytársaságát.

Az egyesület élén az elnök, Karl Hopfner és az elnökség áll, (nevekkel, fotókkal a honlapon) de a tényleges, operatív vezetés a Bayern München AG igazgatósága kezében van. Ennek elnöke – a honlapon hatalmas fotó és részletes életrajz minden tisztségviselő és igazgatótanácsi tag neve mellett – Karl-Heinz Rummenigge. Idén lesz 60 éves. 1984-ben fejezte be profi labdarúgó pályafutását az Inter csapatában. Előtte a Bayer és a német válogatott játékosa volt. 310 Bundesliga mérkőzésen 162 gólt rúgott. 1976-ban világkupagyőztes, kétszeres Európa kupa győztes (1975. 1976.), kétszeres német bajnok (1981. 1981) kétszeres német kupagyőztes (1982. 1984.) Európa bajnok (1980) kétszeres világbajnoki második helyezett (1982. 1986.) Európa legjobb futballistája címet 1980-ban és 1981-ben nyerte el. 1991 és 2002 között az egyesület elnökhelyettese volt, vagyis közel 25 éve van a Bayern felső vezetésében. Az Európai Klubok Szövetségének az ECA-nak az elnöke is.

bayernag
A piros téglalapban a mehr szóra kattintva olvasható a részletes életrajz

Rummenigének két gazdasági helyettese van. Jan-Christian Dreesen és Andreas Jung. Dreesen a pénzügyekért és a kontrollingért felelős. Pénzügyi szakember, a versenyszférából érkezett, olyan cégeknél dolgozott korábban gazdasági vezető beosztásban, mint Bayerische Vereinsbank, a HypoVerensbank, az UBS (Svájc egyik legnagyobb bankja) igazgatótanácsának egykori tagja, képzettségére nézve vállalati üzemgazdász. Jung 1961-es születésű, a sporttudományok magistere és sportmenedzseri diplomája van. Ő felel a Bayern-nél a sponzoringért, a rendezvényekért, a játékoslicencekért, a Bayern márkanévért és annak piaci értékesítéséért.

Az igazgatóság tagja még Matthias Sammer , aki 74-szeres német válogatott (ebből 24 szeres válogatott az NDK színeiben) Sportkarrierjét Drezdában kezdte, kétszeres NDK bajnok és egyszeres NDK kupagyőztes. A német egyesülés után újabb három német bajnoki címet nyert (1992. 1995. 1996.) 1997-ben világkupa és bajnokok ligája győztes, 1996-ban Európa bajnok lett. Ugyanebben az évben elnyerte az év labdarúgója címet Európában, kétszer volt az év játékosa a Bundesligában (1995. 1996). Korábban a Német Labdarúgó Szövetség igazgatója volt és ebben az időben nyert Európa bajnoki címet a német U21-es, U19-es és U17-es válogatott csapat. 2012 óta az igazgatóság tagja. Az edzőkért, az utánpótlásképzésért és az ifjúsági játékosokért, valamint a licences játékosokért felel.

Az igazgatóság ötödik tagja Jörg Wacker, aki a Bayern München márka nemzetközivé tételéért és az egyesület hosszú távú stratégiájáért felel. Mielőtt a Bayernhez került, 7 éven keresztül Európa legnagyobb sportfogadási cége, a bwin németországi igazgatója volt. Korábban sporttanácsadó cégeket vezetett, a Sport1 gazdasági igazgatója és a Bild.de programigazgatója is volt. A karlsruhei egyetemen irodalmat és sporttudományokat tanult. Az FC Bayern München LLC, a Bayern 1974-ben alapított észak-amerikai leányvállalatának tanácsadó-vezetője. A cég feladata, hogy együttműködő partnereket szerezzen és hálózatot építsen ki a Bayern megjelenéséhez az Egyesült Államokban.

felugyelobizottsag
A Bayern München AG felügyelő bizottsága

Akkor most nézzük, hogy kik felügyelik a Bayern München üzleti vállalkozását, az FC Bayern München AG-t, ami egy részvénytársaság. A részvények 75 százaléka az FC Bayern München egyesület tulajdonában van. 25 százalékon az alábbi cégek osztoznak egyenlő arányban: Audi AG, Allianz Biztosító Társaság és az Adidas sportszergyártó. A részvénytársaság felügyelő bizottságának elnöke a Bayern München Bejegyzett Egyesület elnöke, Karl Hopfner. A felügyelő bizottság elnökségének tagjai: Herbenrt Hainer az Adidas AG igazgatóságának elnöke, prof. Rupert Stadler, az Audi AG igazgatóságának elnöke, és dr. Werner Zedelius az Alianz SE igazgatóságának tagja. Tagjai: Thimotheus Höttges a Deutsche Telekom Ag (a Magyar Telekom Tulajdonosa) igazgatóságának elnöke, Rudolf Schels a Bayern München Bejegyzett Egyesület elnökhelyettese, dr. Theodor Weimer az UniCredit Bank igazgatóságának vezetője, prof. dr. Martin Winterkorn a Volkswagen AG és a Porsche Automobil Holding SE igazgatóságának elnöke. És végül az egyetlen politikus a csapatban, az is nyugdíjas és nem aktív. dr. Edmund Stoiber egykori bajor miniszterelnök, a CSU, a Bajor Keresztény Szociális Unió tiszteletbeli elnöke. E lista alapján nehéz eldönteni, hogy az a csapat-e az erősebb, amiket hétről-hétre a pályára küld a Bayern München, vagy ez, amelyik a háttérből irányítja ezt a sikeres klubot és még sikeresebb gazdasági vállalkozást.

Lássuk akkor az FTC honlapját. Annak is a tisztségviselőket ismertető menüpontját. Az első szembetűnő különbség, hogy sehol egy fénykép, nincs egyetlen életrajz sem. A vezetőség nevet viselő menüpont összesen egy szellős oldal. Egészen pontosan 49 szót és 344 betűt tartalmaz. Ennyit veszteget a klub a saját elnökére, az operatív igazgatóra, az elnökségi tagokra és a felügyelő bizottságra. Ki a bánatos francot érdekelhet, de tényleg, hogy kik is ezek az emberek valójában? Hacsak nem az lebegett az oldal szerkesztőinek szeme előtt, hogy ezeket a hatalmas figurákat, mindenki annyira jól ismer, hogy felesleges akár csak egy szót is vesztegetni rájuk. Mert, mondjuk az Adidas, a Volkswagen, az Audi első embere, a Deutsche Telekom irányítója, az Alianz vezére, vagy Matthias Sammer, esetleg Karl-Heinz Rummenigge mégiscsak kevésbé ismert arcok a világban, mint mondjuk – úgy találomra – az FTC elnökségi tagjai közül Kovács Miklós, esetleg dr. Bácskai János, vagy Sike András.

fradioldal2

De menjünk sorjában, és ha már az FTC-nek nem futja arra, hogy legalább az internetről idemásolna néhány eligazító adatot a saját vezetőiről, nota bene esetleg még a fizimiskájukat is elénk tárná, nézzünk utána az interneten, (mást nem tudunk tenni, ha kíváncsiak vagyunk, kik vezetik ezt a patinás klubot) kik is bújnak meg a vezetőséget alkotó nevek mögött. (Azt csak úgy mellesleg említem meg, hogy a vezetőség menüpontot 2012 március 17-én 14 óra 03 perckor, 3 év négy hónapja és 17 napja frissítették, amit a honlap pontosan fel is tüntet, annak ellenére, hogy 2014-ben volt egy tisztújító közgyűlés, ahol nyilván mindenki hibátlanul újraválasztottak, ezért aztán nem kellett a honlaphoz nyúlni.)

Nézzük az elnököt Kubatov Gábort. Ha beütjük a google keresőbe, érdekes módon az angol nyelvű Wikipédia ugrik fel a magyar előtt, és benne az első mondat így hangzik: His father is from Azerbaijan and his mother is Hungarian. He attended to secondary school in Pesterzsébet. He started studies at the Gödöllő University of Agricultural Sciences, but never finished it. Magyarul: édesapja azerbajdzsáni édesanyja magyar. Pesterzsébeten végezte a középfokú tanulmányait, majd a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen tanult, de soha nem fejezte be. Aztán innen már csak a Fidesz karrier állomásai következnek, ami a Ferencvárosi Tornaklub elnöki székébe torkollik. Hogy miért, azt ne kérdezze senki. Sehol egy aprócska focimúlt, egy NB I-es gólocska. Nem beszélve, bajnoki címekről, vagy nemzetközi kupagyőzelmekről. Esetleg gazdasági, sporttudományi tanulmányokról, pénzügyi előéletről, vezetői tapasztalatról, nagyvállalati múltról. Valamiről, aminek alapján azt lehetne mondani, hogy nem érdemtelenül lett egy nagy múltú egyesület vezetője. Az ég világon semmi.

Nagyjából ugyanez olvasható a magyar nyelvű Wikipédia oldalon is, azzal, hogy ott elhallgatják, hogy édesapja azeri. Nem szép. Mert nem szégyen az. Tanulmányai, amelyek eredménye „legmagasabb iskolai végzettsége középfokú” elfér négy sorban, viszont a pártkarrier 2002-től 2010-ig egy felfelé ívelő nyílegyenes és hemzseg a különféle titulusoktól, a pártigazgatótól kezdve az országgyűlési képviselőig bezárólag. Arról végül is, be kell vallani, azért semmi adat, hogy tornából felmentett lett volna, tehát ne tépjük annyira a szánkat, mint ahogy arról sincs, hogy matekból megbukott volna. Számolni, számítani egészen biztosan tud, és ez manapság elég is a karrierhez Mária (köz)munka alapú országában.

kocsismate
Dr. Kocsis Máté

Az alelnök viszont már egy igazi doktor. Dr. Kocsis Máté. Róla Sincs semmi a honlapon, de az angol Wikipédia elárulja, hogy ő viszont nem csak doktor, de Józsefváros polgármestere és 2010-ben parlamenti képviselővé is megválasztották. Akkortájt a nemzetbiztonsági bizottság tagja volt és a Wikipédia úgy tudja, részt vett a sokak által utált, új alkotmány kidolgozásában, amit aztán alaptörvénynek neveztek el. Egy szó nincs a fociról, vagy egyéb vezetői habitusokról, sportdiplomáciai, vagy sporttudományos ismeretekről, esetleg rúgott gólokról, vagy elnyert bajnoki címekről. Úgy am blokk köze nincs a polgármester úrnak a sporthoz, a focihoz, így aztán, tiszta lappal kezdhette meg a Fradi irányításában áldásos tevékenységét. A Fidesz mellett Isten segedelmével, mivel tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen fejezte be, így legalább van egy ember a Fradiban, aki imádkozni tud az egyesületért, ami – főleg a focicsapat tekintetében -, időszerű lett volna, még mielőtt a muzulmán bosnyákok ellen a pályára engedtük a fiúkat. Nem kizárt, hogy tud kézilabdázni, vagy látott már kézilabdameccset, akár többet is, mert erősen nyomul ebben a sportágban. 2015 áprilisa óta a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke.

És innen kezdődnek a bajok. Az egyik legpatinásabb magyar sportklub, a Ferencváros Tornaklub harmadik emberéről, az operatív igazgatóról csak gyalázkodó, vádaskodó bejegyzéseket hoz fel az internetes kereső. Ezek szerint nyomoznak ellene, Kubatov üzlettársa, utálja a Fradi kemény magját. Érdemi, legalább Wikipédia szintű életrajz, bármilyen koherens információ nem kerül elő róla. Itt-ott megemlítik, hogy újságíró volt, de nincsenek jó véleménnyel ebbéli teljesítményéről. Ez már nem annyira színvonaltalan, mint amennyire gáz. Egy ilyen poszton illene valamilyen CV-t prezentálni, ha nem a honlapon, legalább a neten. Mit mondjunk, balkáni állapotok uralkodnak a Fradi vezető személyiségeinek publicitása körül. Ki a franc lehet a felelős a klubnál ezért?

drbacskaijanos

Az elnökségi tagok közül dr. Bácska Jánosról a Fidesz honlapján minden kiderül. (A Fradi akkor a Fideszé lett teljesen? Eddig egy ember nem fordul elő a felső vezetésbe, aki nem Fidesz-karrierista lenne.) Dr. Bácskai kémia-fizika szakos tanár, a műszak tudományok doktora, egy időben a Tungsram vezetőmérnöke, majd a Környezetvédelmi Minisztérium egyik cégének vezetője. Kiderült, hogy neki is Fideszes politikai múltja van, önkormányzati képviselői, parlamenti képviselői. 2010-ben ferencvárosi polgármesterré választották. A parlamentből azonban, mivel a létszám fölöttiek közé került, 2014-ben, vissza kellett vonulnia. A saját önéletrajzában egy szót nem ejt arról, hogy a Fradiban tisztsége lenne. Pláne, hogy valaha is köze lett volna valamilyen sporthoz, legalább a gombfocihoz. Sehol semmi.

Az elnökség 2. tagja, Sike András a könnyebb esetek közé tartozik, mivel ő birkózó olimpiai bajnok és számos világverseny helyezettje. A Wikipédiáról azt is megtudhatjuk, hogy sikeres edző is volt, de azt már nem, hogy a Ferencváros elnökségének a tagja lenne. Most vagy azért, mert nem az, egy másik Sike Andrásról van szó, vagy mert ez nem olyan fontos. Szerintem ő az a Sike, aki elnökségi tag.

sikeandras
Sike András olimpiai bajnok bírkózó

A 3. tag a teljes csőd. Nyilván Kovács Miklós névvel nem egyszerű kitűnni a neten, de esetleg egy FTC, vagy Fradi, vagy valami sportág kapcsolásával legalább esély lenne megtalálni. De semmi. Van Kovács Miklós kékfestő, egy Kárpát aljai politikus, győri autógépész. Feladom. Számomra, egyszerű internauta számára Kovács Miklós a Fradiból beazonosíthatatlannak bizonyult.

Az elnökség negyedik tagja, Kökény Beatrix legalább valaki volt a kézilabdában, mert Európa bajnok, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes balátlövő-irányító. 2014-től szakosztályvezetőként dolgozik az FTC-nél a Wikipédia szerint, aki viszont arról nem tud, hogy az FTC elnökségének is tagja lenne. Fogadjuk el, hogy az, mert nem hiszem, hogy két Kökény Beatrix lenne.
Az ötödik elnökségi tag, Rieb György egy igazi, hányatott sorsú magyar vállalkozó, aki korábban még a Fradi elnöke is volt, de lemondott. Annyit tudni róla és a sport kapcsolatáról, hogy valamikor úszott a Fradiban, majd a vízilabdázókat szponzorálta. Ez se semmi, elég az elnökségi tagsághoz.

springervervonal

És végezetül az egyik tényleges legenda, dr. Springer Miklós, a 6. elnökségi tag, a Fradi alapítójának 2013-ban volt 85 éves unokája, akit az FTC baráti körének honlapja, mint a Springer „vérvonal” egyik tagját méltatja. „Olyan vérvonal ez, amelyre minden ferencvárosi kötődésű sportoló és szurkoló joggal lehet büszke” – vélekedik a baráti kör honlapja. Ok, ebbe feleslegesen ne menjünk bele, már úgy értem a vérvonal kérdésbe, mert – ha már a Fradi honlapjára nem lehet – más nem lévén, legyünk büszkék a Springer vérvonalra, jelentsen is az bármit.

Nem untatnám tovább az olvasókat és nem hergelném a Dózsa drukkereket a Fradi honlapjával, de elárulom, hogy a maradék 7 tisztségviselővel is ilyen felemás eredményt értem el az interneten. Ki meglett, ki nem. Végeredményben, az igazság az, hogy a két honlap, a Fradi és a Bayern München honlapjai között nagyjából ugyanolyan hatalmas színvonalbeli különbség van, mint a két csapat játéktudása között. A szomorú csak az, hogy a játékosok közötti különbségre van magyarázat, a honlapok közöttire azonban nincs igazán. A két klub közötti szakadék okai prózaiak és egyszerűek. A két ország gazdasági ereje közötti különbség látszik meg.

A Fradi honlapjának minőségében azonban már kizárólag a humán erőforrás-gazdálkodás milyensége érhető tetten. Amíg a Bayernt a világ legsikeresebb vállalatai szponzorálják, ezek legjobb vezetői irányítják, a német futball kiemelkedő egyéniségeivel közösen, válogatott gazdasági szakemberek támogatásával, addig a Fradinál fél vagy teljesen nímandok, a sporthoz nem csak nem értők, de azzal semmilyen területen nem érintkező karrieristák, politikai komisszárok és nyegle pártkatonák uralkodnak.

Ennek a vak politikai és vazallusi nyomulásnak, a szakmaiság és az erkölcsi tartás semmibe vételének lett a következménye, hogy nem csak a futballpályán válik a vak számára is nyilvánvaló az esélytelenségünk, de mára már elég összevetni a Fradi és a Bayern München honlapját ahhoz, hogy elsírjuk magunkat, hogy elgondolkozzunk, mit tettünk, mi a mi felelősségünk abban, hogy ez és az ehhez hasonló méltánytalan nívótlanságok sokasága között éljük az életünket. Lassan már nincs erőnk szégyenkezni sem. Letaglózza az embert, hogy milyen primitív és megalázóan alacsony szakmai és erkölcsi színvonalú emberek vezetik ezt az országot és a magyar sportot.

Zsebesi Zsolt

Adolf Hitler, Charlie Chaplin, Charlie Hebdo és az oroszlán bajusza – válasz a valasz.hu-nak

A valasz.hu Szőnyi Szilárd tollából közöl eszmefuttatást, amely lényegében azt taglalja, hogy a Charlie Hebdo francia szatirikus lapnak megjött az esze, vagy – másképpen fogalmazva – a munkatársaiba eresztett géppisztolygolyók mégsem bizonyultak falra hányt borsónak, mivel május óta deklaráltan nem közölnek gúnyos rajzokat Mohamed prófétáról. Bár más – eddig géppuskához nem nyúlt vallásokkal szemben – nem ilyen óvatosak.

Büszkén emlékeztet a publicista arra, hogy: „ a francia lapot ért terrortámadás után ezen a felületen félve megpendítettük: legalább azzal igyekezzünk elkerülni a hasonló eszeveszett mészárlásokat, hogy tartózkodunk a – nem csupán iszlamista gyilkosokat felbőszítő, hanem minden tisztességes embert viszolyogtató – vallásgyalázó karikatúrák közlésétől”. Szőnyi ezután gúnyosan veti fel:„ … nem tudjuk mire vélni azt a fülsiketítő csöndet, amely idehaza a francia lap főszerkesztőjének bejelentését kíséri. Azt az egyöntetű lapítást, mellyel a januárban még oly szóra kész kollégák fogadják a hírt, mely szerint – a legfeljebb a léghuzat által fenyegetett íróasztaluk mellől megfogalmazott intésük ellenére – a Charlie Hebdo szerkesztői a korábbi írásunkban emlegetett józan belátásra jutottak, hogy jobb nem ráncigálni az oroszlán bajuszát”.

Ne térjünk ki itt most arra, hogy más lapokkal is elő-elő fordul, hogy megváltozik az álláspontjuk, esetleg nem is azért, mert a főszerkesztőjüket és munkatársaikat lemészárolják, csak mondjuk azért, mert a laptulajdonos viszonya módosul az aktuális hatalomhoz. Tegyük fel, összeveszik egy régi barátjával, akinek addig a tenyeréből evett, és a lap – egyik napról a másikra – egészen más fényben látja a világot. Elő tud az ilyesmi fordulni a világon itt-ott. Főleg itt. Engem ugyanis valójában nem ez, hanem a bajusz idegesített fel igazán. A rángatott bajusz, ami a metafora szerint egy oroszlán bajsza volt, és kiváltó oka lett annak, hogy az oroszlán géppisztolyt ragadott és lemészárolta a bajuszát rángatókat.

Némi kitérőt tennék abba az irányba, hogy már mitől lenne a muszlim terrorizmusra a jó metafora egy olyan nemes állat, mint a fenséges oroszlán, az állatok királya, aki nyugalmában egy darabig hagyja rángatni a bajuszát, de ha feldühödik a provokáción, mégis csak odacsap és akkor jaj a szemtelennek. Az istent, de főleg embert nem félő, gyilkológéppé aljasult vallási fanatikusokat, akik nőket, gyerekeket mészárolnak le, nők és gyerekek testére szerelt bombákat robbantanak válogatás nélkül: piacon, templomban és vasútállomáson, vagy metróban, élő pokolgépet csinálnak a saját véreikből, mégis mi a bánatos francért hasonlítja egy magyar publicista a bölcs és türelmes oroszlánhoz, akinek lehet nyugodtan húzogatni a bajszát, csak be kell tartani egy bizonyos határt, mert, ha nem, akkor még ez a fenséges állat is elveszti a türelmét és mancsának egy csapásával halálra zúzza a provokátort?

Kedves Szilárd! Én a vallási fanatizmust, a muszlim, de bármilyen más terrorizmust nem hasonlítanám az oroszlánhoz semmiképpen, hanem a sakálhoz leginkább. A büdös és alattomos állathoz is csak fenntartásokkal, hiszen a természetben élő ragadozók csak az életben maradásért, élelemért ölnek. A terrorista viszont azért gyilkol, hogy megfélemlítse a többieket, hogy a zűrzavart és a pánikot kihasználva rá tudja kényszeríteni a saját akaratát, a saját értékrendjét, vallását más értékrendet és vallást követőkre. Mondjuk ki: eszmei alapon gyilkol. Egy világnézet hatalomra juttatása, vagy hatalmon tartása, megerősítése a célja, amikor elveszi egy másik ember életét. A gyilkossággal az életben maradottakat akarja megfélemlíteni, arra kényszeríteni, hogy fogadják el az ő vallását és féljék az ő istené. Szóval: az ilyen oroszlánoknak nem a bajszát kellene rángatni, tényleg nem, de le kellene tépni a fejét, mint ahogy az – a cikk szerzője által is emlegetett – való világban történik is. Itt-ott. Egyelőre nem itt.

Maradva a bajszoknál: úgy hetven éve egy bajszos kis emberke, aki – minő véletlen – ugyancsak egy Charlie, bizonyos Charlie Chaplin volt, a Charlie Hebdo francia szatirikus laphoz hasonlóan rángatni kezdte – az orra alatt hozzá hasonlóan kis pamacsot viselő ember -, nevezetesen Adolf Hitler bajuszát, amikor a Diktátor című filmjében a földgömbbel, mint egy lufival játszó megszállottnak ábrázolta a Führert. Akkor is voltak józan hangok, amelyek szerint nem kellene egy olyan nagy és nem kevésbé veszélyes, erőszakos népség, mint a nácik vezérének a bajszát rángatni, mert annak rossz vége lesz. Az aggodalmat a valasz.hu mai nézeteit valló korabeli sajtó egy része is osztotta. A filmtörténelem két „hitlerbajszosa” a mozivásznon csapott össze. A film 1940-ben készült, amikor német fegyverek dörögtek a világ négy sarkán és egy aprócska kis ember, egy félig zsidó és félig cigány Charlie, a Chaplin belekapaszkodott Adolf bajuszába. (Ugyanebben a filmben nevetségessé tette Mussolinit is. A történelmet ismerők szerint pedig Hitler, aki nagyon szerette a mozit, háromszor is megnézte a Diktátort.)

És ez még mind kevés. Ez a bizonyos Charlie, aki egy géniusz, a filmtörténelem egyik legnagyobb alakja, a United Artist megalapítója, – horribile dictu – nem csak a fasizmust ítélte el és állította pellengére, de nem szerette a kapitalizmust sem, amiről a Modern idők című filmjéből lehet meggyőződni. Ez a Charlie pont olyan liberális nézetűnek vallotta magát, mint a Charlie Hebdon, sőt ő még baloldalinak is. Ezért az amerikai kormány által felajánlott amerikai állampolgárságot folyamatosan visszautasította, amivel gyanússá tette magát, és az amerikai szövetségi nyomozó hivatal, az FBI rágalomhadjáratot indított ellene, kommunista szimpátiával vádolva meg. Az 1952-ben készült Rivaldafény című filmjének londoni bemutatójáról már nem tudott visszatérni az Egyesült Államokba, mivel a legfőbb ügyész érvénytelenítette a beutazási engedélyét, erkölcsi és politikai nézeteire hivatkozva nem adták meg neki a vízumot.

Hát így állunk. Talán nem véletlen, hogy ma Magyarországon a baloldali liberális megint szitokszó. Talán oda kellene figyelni, hogy a múlt szörnyei sorra másznak le a történelemkönyvek penészes lapjairól és új Hitlerek és Mussolinik bontogatják a szárnyaikat a világ számos országában, ilyen-olyan ideológiák és vallások köntösébe bújva. Talán fel kellene ébredni és rá kellene döbbenni, mit is jelent, ha magyar publicista arra inti a világot, hogy ne rángassuk a tömeggyilkos, vallási és eszmei alapon öldöklő terroristák bajszát. Talán sírni kellene, de inkább zokogni, ha Orbán Viktor és Kövér László, Deutsch Tomika és Lázár János, vagy akár Simicska Lajos és sajtótermékei szabják az erkölcsi mértéket Mária (köz)munka alapú országában, ahol emlékművet állítanak Adolf Hitler szövetségesének, Horthy Miklósnak és eszmetársainak. Talán itt lenne az ideje, hogy megrángassuk Kövér László hetyke bajszát is, de inkább el kellene kergetni őt és társait is a politika színpadának a közeléből is, mielőtt még oroszlánnak fogják érezni magukat.

Zsebesi Zsolt

Rendesen kicseszett a nemzeti nagytőkével Overdose, a nemzet csődöre

Az Overdose nevű angol telivér és fő tulajdonosa, az előzetes letartóztatásban ülő szlovák állampolgárságú Mikóczy Zoltán, továbbá a magyar nagytőke emblematikus figurái, akik másfél milliárdot toltak a lóba, illetve a lovat birtokló Kft-be, közülük öten fejenként 10 százalékos részesedésért a világot látott lótetemben, nevezetesen: SIMICSKA LAJOS, CSÁNYI SÁNDOR, HERNÁDI ZSOLT, DEMJÁN SÁNDOR és JÁRAI ZSIGMOND – igaz különböző okból -, a természetes és elvárható kegyelet minimumát sem tanúsítva, látványosan távol maradtak Overodse temetésétől. A nemzet csődöre betegre zabálta magát Németországban, és miután mindig csak baja volt a patkóival, szinte minden versenyen elhagyott belőlük legalább egyet, most végleg elpatkolt. Pedig, ahogy a magyar sajtóban olvashattuk, akár még 15 évig nyugodtan fedezhetett volna. Ezt Mikóczy és a magyar multimilliomos ötös egyik tagja sem biztos, hogy elmondhatja magáról.

Overdose egy igazi szimbólum akart lenni. Annak élő bizonyítéka, hogy mire képes a magyar nagytőkés elit, ha prominens tagjai összefognak. És az is lett. A magyar nagytőke összefogását és üzleti zsenialitását egymagában bemutató állatorvosi ló. A lóbiznisz indulásakor tett nemzeti hitvallástól csöpögő, émelyítő tulajdonosi nyilatkozatokra nem fecsérelném az időt, mint ahogy arra sem térnék ki, hogy mi okozta Overdose kudarcát a versenypályán és a végzetes törést szexuális életpályájában. Helyette azt venném górcső alá, kik is ezek a magyar nagytőkések, akik nem restellettek összesen másfél milliárd forintot befektetni egy lóba, csak azért, hogy megmutassák ország-világnak, hogy mekkora idióták valójában, ami azóta fényes igazolást nyert, mégpedig nem csak az ominózus Overdose-projekt révén.

Mikóczy Zoltánra nem térnék ki részletesen, mivel az ártatlanság védelme kötelez. Csak annyit tudunk róla, hogy előzetes letartóztatásban van – a magyar sajtó szerint – áfacsalás gyanújával, mégpedig annak ellenére, hogy Overdose minden győzelme alkalmával felhúzta a magyar zászlót az istálló tetejére. Lehet, hogy őt is csak az emlékezete csalta meg, mint Matolcsy Györgyöt a jövedelembevallásnál, és elfelejtette, hogy az áfát nem csak visszaigényelni, de befizetni is kell. A maradék 5 magyar nábobnak a lóbizniszbe lépését követő pályáját megvizsgálva viszont arra a drámai következtetésre juthatunk, hogy vagy a ló hordozta magában a végzetüket, vagy a tulajdonosai mégiscsak akkora balfaszok, mint amilyennek látszanak. Mivel én ez utóbbira szavazok, erre koncentrálnék a továbbiakban.

Mikóczytól eltérően Simicska Lajos még szabadlábon van, de az EU csalásokat vizsgáló bizottsága, az OLAF már szaglászik utána, és ami még ennél is rosszabb, elhagyta a szerencséje. Míg korábban minden matematikailag igazolható valószínűséget meghazudtoló gyakorisággal vitte el az állami megbízásokat, egy ideje már sehol, semmit nem nyer, ami annyira frusztrálta, hogy a nagy nyilvánosság előtt gecinek nevezete a magyar kormányfőt, ami minden eddiginél mélyebb megosztottságot eredményezett a magyar társadalomban, valójában kettészakítva az országot. Egyik oldalon a Simicska sommás ítéletével egyetértőkre, a másikon pedig azokra, akik Simicskát és nem Orbánt tartják gecinek. Az ország egy kisebb, normálisabb, harmadik része szerint viszont mindkét tábornak teljesen igaza van. Simicska minősíthetetlen minősítése aztán végleg elvágta az állami forrásoktól, amelyek addig oly bőséggel folytak a zsebébe, hogy még az idén is 11 milliárd osztalékot fizetett a cége, a Közgép. A beszűkült bevételek ellenére kétszer annyit, mint a korábbi években bármikor, amit rosszakarói azzal magyaráznak, hogy mióta összeveszett Orbán Viktorral, az eddig a kormányfő zsebébe és a Fidesz kasszájába tömött milliárdok megmaradtak neki. Simicska számára kiderült, hogy duplán rossz lóra tett. Egyszer Overdose, másrészt Orbán Viktor személyében. Mindkét veszteség fájó és mély nyomokat hagyhat benne, bár Orbán elvesztése azért nagyobb érvágás. Így valószínű, hogy a kormányfő temetésére elmenne, sőt még a lapátot is megfogná, hogy segítsen a földet hányni rá.

Az Overdose tulajdonosi kör harmadik tagja sem lehet biztos a dolgában, bár Hernádi Zsolt, a nemzeti kenőanyag társaság, (vagy olajtársaság), a Mol vezére ugyancsak szabadlábon van. Egyelőre. Az ő nyakán is szorul azonban a hurok. A horvát bűnüldöző szervek időről-időre megújítják az ellene kiadott elfogatási parancsot az Interpolnál. Úgy gondolják, hogy ő kente meg az évek óta dollár milliónyi kenőpénz elfogadása miatt börtönben ülő egykori horvát kormányfőt, hogy kedvező feltételekkel adja el az INA horvát olajtársaság fölötti ellenőrzés jogát a Molnak. A magyar ügyészség soha nem látott bűncselekményt és a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon is úgy találta, hogy Hernádi Zsolt nem vonható felelősségre azért, hogy a horvát kormányfő kenőpénzt fogadott el egy orosz cégtől és ennek ellenére – nyilván a Mol jobb ajánlata miatt -, a magyar nemzeti kenőanyag társaságnak juttatta az INÁ-t. Simicska szavaival: szabad hülyének lenni. Igaz, azt már nem mondta, hogy olyan hülyének, aki ezt az egész történetet el is hiszi.

Demjánnak sem a második Orbán-kormány ideje lesz a legsikeresebb korszaka. A Fidesz-kormány megfosztotta szövetkezeti bankjaitól, pedig az öreg Skála-kópé 2010-ben még mindenkit arra biztatott, hogy szavazzon a Fidesz-re, mert a narancsosok győzelme az egész országnak jó lesz. Végül még Demjánnak sem lett, aki kínaiakat akart importálni, hogy a magyar munkamorált helyrebillentse, és mert – ahogy mondta – a legjobb üzleteket a szegény országokban lehet kötni. Lehet, hogy ez így van, de Demjánnak az utóbbi időben ez sem jön be. Most néhány milliárdos tartozással harcol, amit alvállalkozói keresnek rajta, és nem tegnap óta. Az egykori Fidesz-fannak nem áll a zászló, hiába korteskedett lelkesen a Fidesz mellett. Mészáros Lőrinc hazai pályán simán veri, mégpedig milliárdokkal.

Csányi Sándornak, aki az MLSZ elnöki székéből az UEFA vezetésébe küzdötte fel magát, nyilván kenőpénz nélkül, ugyancsak megvan a maga keresztje. Nem bír Lázár Jánossal, aki folyamatosan kóstolgatja. Igaz, Lázár se vele, vagyis szemmel láthatóan nem bírják egymást. A kormányfő jobbkeze, a hódmezővásárhelyi fenomén minden további nélkül az ország első számú uzsorásának nevezte Csányit, Orbán Viktor focimániájának prémium osztályú kiszolgálóját, aki hiába tűri, hogy a kedves vezető vidéki VIP páholyok homályában köpködje a nyakába a szotyola héját, folyamatosan szívatva van a bankjára kivetett különadók tömkelegével. Szerencsére ezt ellensúlyozzák a mezőgazdasági vállalkozásainak kiutalt uniós támogatások és Csányi nyilván úgy gondolja, hogy jobb az első számú magyar pénzforrással, Orbán Viktorral jóban lenni, mint rosszban és ebben alighanem teljesen igaza van.
Járaira nem érdemes sok szót fecsérelni, de a vak is látja, hogy neki sem sikerült nagyra nőnie a magyar biztosítási piacon, sőt a részvényesek jobbnak látták megválni tőle. Nem azért, mert Overdose-ba túl sok pénzt öntött volna, hanem azért, mert üres dézsát csapolt meg nemzeti felindulásból egy arab telivérért, ami tiszta ráfizetésnek bizonyult. Ez volt tehát a mély növésű magyar nagytőke első és utolsó próbálkozása az összefogásra, ami nem azt bizonyította, hogy közös lónak túros a háta, hanem azt, hogy ha hat magyar nagytőkés fog össze egy cél érdekében és egymás vállára állnak, akkor sem látszanak ki a Kárpát medencéből. Főleg, ha tiszta versenyben, nem lejtős pályán mérettetnek meg, ahol nem számíthatnak politikai hátszélre, a magyar államtól elvtelenül és érdemtelenül kapott milliárdokra, amit csak azért pumpálnak beléjük, hogy megszülessen végre a magyar burzsoázia, ami annyira, de annyira hiányzik már nekünk. Még, ha kicsi, savanyú, tehetségtelen, elvtelen és korrupt is. Akármilyen szar, mégiscsak magyar és a miénk.

Zsebesi Zsolt

(A cikk megírását követő néhány órán belül, Overdose-t meghazuttoló gyorsasággal kaptunk bennfentes információkat egy magát megnevezni nem kívánó személytől, hogy a július 1-én elhunyt állat temetése még nem volt meg, annak idejéről és helyszínéről később adnak ki tájékoztatást. Ezért kiemelt figyelemmel követjük majd, hogy a tulajdonosok jelen lesznek-e a kegyeleti aktuson és – ha szükséges -, módosítjuk az erre vonatozó megállapításunkat. A forrás azt állítja, hogy az öt tulajdonos csak 200 milliót fektetett a lóba. A cégkivonat tanúsága szerint az OVERDOSE Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság alapító kőkéje 1,5 milliárd forint. Azt is megtudtuk, hogy a magyar zászlót Overdose győzelmei alkalmával nem Mikóczy Zoltán húzta fel, hanem a verseny rendezői, valamint arról is tájékoztattak bennünket, hogy a magyar sajtóban elterjedt áfacsalás helyett Mikóczy Zoltánt valami egésszen mással gyanúsítják. )

Menekültek vagyunk a saját hazánkban

Orbán Viktor zombi kormánya és velejéig korrupt állama a menekülteket sem utálja, veti meg jobban, mint minket magyarokat. Már a nem igaziakat, az állítólagos idegenszívűeket. Akikkel bűnszövetkezetben, folyamatosan, többszörös visszaesőként baszik ki nap mint nap. Mert a sajátjait, a rokonokat, a közelieket és a távoliakat, a haverokat, meg a seggét nyalókat – ha nem is szereti igazán –, de éjt nappallá téve, pénzzel kényezteti, mert csak akkor érzi magát biztonságban, ha folyamatosan megvásárolja őket, így biztosítva elvtelen, haszonleső támogatásukat.

Úgy, hogy a menekülteknek ne sírjon a szája, mert ők – végül is –, majd továbbmennek innen, de mi nagy többségben itt maradunk és szívunk tovább. Mert a legszarabb menekültnek lenni a saját hazádban. Én már egyszer lemondtam az állampolgárságomról, de ez mit sem változtat azon, hogy nem mentem el innen és együtt szívok az itthon maradt mintegy 9 millió magyarral. Közülünk most sokan azzal vezetik le a frusztrációjukat, hogy – ha már le sem szarja őket az Orbán-rezsim –, a menekülteken élik ki magukat, mint a szegedi börtönőr, aki – csak tessék végiggondolni –, a börtönrács mögött élt eddig is, még ha annak a másik oldalán is, de rá is rázárták minden nap a börtönajtót, pont úgy, ahogy mi is le vagyunk térdeltetve és rabságban élünk, még ha nem is zárják ránk a helyközi vonatok ajtajait. Még nem.

magyarmenekultekausztriahataran
Magyar menekültek az osztrák határon 1956-ban

Elveszik mindenünket, földönfutóvá tesznek bennünket a saját hazánkban, kihúzzák a lábunk alól az utolsó darab földecskét, hogy hűségeseknek adják, akiknek mindegy, hogyan szerezték a jószágot, a fontos, hogy az övék lett és nem másé, mert mindenki más le van szarva, csak az számít, és csak annyit, amennyije van – ahogy Lázár mondta –, és íme az ország Mészáros Lőrincek, Csányi Sándorok, Andy Vajnák, és társaik kezébe került. Mi pedig szorgos kis anya- és apamadarakként hordjuk az élelmet és hizlaljuk a demokrácia meleg fészkébe csempészett kakukkokat, a Rogánokat, a ronda Deutschokat és társaikat, akik – midőn dagadtra híztak – az utolsó fiókát is a mélybe taszítják a fészekből, ami nem is az övék, mert mindent maguknak és csak maguknak akarnak. Ennyit értettek meg, igaz, teljesen jól, a kapitalizmus lényegéből. A piacgazdaságból, amiből – az összes igazságtalanságát meghagyva – a piacot kilopták, helyére léptetve a korrupciót, ami Magyarországon már inkább a másodlagos elosztás állami rendszerévé nőtte ki magát, ahol a magyar kormány eldönti, melyik állampolgárának engedi meg, hogy gazdagodjon, egyáltalán életben maradjon, és melyiket taszítja a mélybe, mint érdemtelent, vagy azért, mert nem engedelmeskedett az úr akaratának, vagy mert nem tagja a „családnak”.

És ti, testvéreim tűritek ezt, velem együtt. Legföljebb sír a szátok és kiálltok a menekültekért, ami szép és nemes gesztus, de már magatokért miért nem tudtok kiállni? Mert gyáva nép vagyunk, akit egy félkegyelmű és seggnyalói vezetnek az orránál fogva, és mi féltjük a fizetésünket, a nyugdíjunkat – mit tudom én, mi mindenünket –, és nem merünk kimenni az utcára és ráborítani az üres beton virágtartókat a főkertészre, aki lassan sivataggá teszi a hazánkat, ahol csak néhány oázisban csordogál majd – és csak a kiválasztottaknak és háremhölgyeiknek – az éltető víz és nyílnak a virágok, teremnek a gyümölcsfák. A többiek a sivataggá lett magyar pusztán fogják közmunkában építeni a nagy vezért dicsőítő piramis-stadionokat. Te is ott fogsz nem sokára lapátolni, mert Mária (köz)munka alapú országában lesz a legolcsóbb a munkaerő és a legolcsóbb az emberi élet, mert orvoshoz már csak az mehet majd, akit odaengednek, mert a várakozási listára feliratkozottaknak legalább 60 évet kell majd várni az első vizsgálatra.

petofi

A menekültek távoli országokból jöttek. A szomjazókat itassuk meg, az éhezőket etessük meg és adjunk fedelet a fejük fölé, mert mi is menekültek vagyunk a saját országunkban, akik csak addig és úgy élhetnek, ameddig és ahogy Orbán Viktor akarja. Mi pedig – ahelyett, hogy felrobbantanánk a Szabadság téren álló emlékművet, a Horthy-szobrokat és elkergetnénk a történelemkönyvekből előmászott rémekkel együtt a mocskos diktátort –, önként megmaradunk itthon menekülteknek, akiket még nem kergettek el ugyan a hazájukból, de mindent megtesznek, hogy ne legyen maradásunk. Szeressük és segítsük a világ minden menekültjét, hiszen mi is közülük valók vagyunk! Egyszer talán lesz annyi tartásunk, annyi vér a pucánkban, hogy segítsünk magunkon is, Magyarország menekült népe. Petőfi forog a sírjában, bárhol legyen is az. Forog és káromkodik, és minden nap elküld bennünket is a jó édes anyánkba.

 Zsebesi Zsolt

Amikor nemzeti költőnk elragadtatja magát:

A Marshall-segély példájára Merkel-segélyt Görögországnak

A II: Világháború után romokban heverő Európa talpra állítása, a kommunista veszély elhárítása és az amerikai export támogatása érdekében megvalósított Marshal-segéllyel Washington pénzt fektetett egy kontinensbe, mindenek előtt a saját, de a jövő európai nemzedékei (az európai nagytőke) érdekében, az oroszok féken tartása és a kommunista veszély elhárítása céljából.

Ma hasonló feladat előtt áll Angela Merkel, a Marshal segély egyik kedvezményezettje, Németország első embere. Neki is döntenie kell, mennyit ér meg Berlinnek Európa stabilitása, a szélsőséges politikai irányzatok, a nacionalizmus, a nemzetállami kreténizmus megfékezése, az EU szétzüllésének megakadályozása. Európát azonban nem lehet megmenteni az európaiak részvétele nélkül.

Pocket watch buried in sand

Ahogy a Marshall-segélyből volt „bátorsága” kimaradni az akkori Magyarországnak és a szocialista tábornak, amivel féloldalúra billentették Európa fejlődését, úgy ma is vannak, akik szerint jobb az árokparton hagyni a görögöket, akik körül máris ott ólálkodik a világ legkorruptabb politikusának megtisztelő címét viselő Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy felajánlja segítőkész enyves kezét. Az EU vasárnapi csúcstalálkozójának, ahol hazánkat a világ második legkorruptabb vezetője, Orbán Viktor fogja képviselni, olyan bölcsességet és távlatos szemléletet, továbbá önmérsékletet és politikai bölcsességet kellene tanúsítanaia, amilyet Magyarország vezetőitől még véletlenül sem várunk el, de a francia elnöktől és a német kancellártól annál inkább.

Bár ugyan teljes mértékben egyet lehet azzal érteni, hogy az euró, mint közös fizetőeszköz bevezetését meg kellett volna előzze a valutát használó országok gazdaságpolitikájának, adópolitikájának, szociálpolitikájának összehangolása, azaz előbb kellett volna egy értékközösséget létrehozni és arra építeni egy valutauniót, sem mint fordítva, a pénz, a bankok, a tőke, a profit közösségét létrehozni, az emberek feje felett és a tömegek érdekeinek figyelembe vétele nélkül, mégis mentsük, ami menthető.

Azzal is igaz, hogy közös pénz csak arra volt jó, hogy segítse az európai nagytőke vállalatainak növekedését, a profitoptimalizációt, a helytállását az amerikaiak versenyével szemben. Az 500 millió európai nagy többsége azonban – a semminél nyilván sokkal többet -, de az európai nagytőkénél aránytalanul kevesebbet profitált a közös Európából, sőt a szakadék a gazdagok és a szegények között az elmúlt évtizedekben csak tovább mélyül, erősítve az emberek meggyőződését, hogy Európai Unió nem nekik épült.

Ha vasárnap győzne a józan ész és az EU 28 tagországa nem hunyna szemet a saját felelőssége fölött, nem próbálná meg azt egyoldalúan a görögökre kenni és találna egy olyan megoldást, akár a görög adósság egy részének elengedésével is, ami levegőhöz juttatná az athéni kormányt, az annyit jelentene, hogy – ha ezzel nem is oldanának meg semmi -, de legalább időt nyernek arra, hogy bepótolják az eddigi történelmi mulasztásokat, amiket az EU építése során követtek el. Ezt az időt arra kellene használni, hogy végre továbblépjünk a közös európai ház építésében. Ellenkező esetben a mai, végtelenül felerősödött EU ellenesség legveszélyesebb következménye nem az Unió szétesése, hanem ezen keresztül Európa végzetes destabilizációja és civilizációs, gazdasági összeomlása lesz.

Ez maga alá fogja temetni az eddigi történelmi vívmányainkat és el fogja szabadítani a nemzetállamok primitív önzésén alapuló agressziót, aminek egyébként az első vesztesei a Magyarország méretű sovén országocskák lesznek. Főleg, ha a Putyin és Orbán félékben látják az ország megmentőit a kollektív felelősségvállalás és a demokratikus nemzetközi együttműködési formák tökéletesítése helyett, ami nélkül – mára már mindenki számára világosnak kellene lenni -, nem lesz maradásunk, de emberi életünk biztos nem a földnek nevezett bolygón, ami tojik ránk, és egyhangúan, 108 000 kilométer óránkénti sebességgel kering a nap körül, amit egy év alatt kerül meg egyszer, miközben 1674 kilométer óránkénti sebességgel forog a saját tengelye körül. Mindeközben a nap a saját pályáján óránként 781 ezer kilométerrel száguld a tejútrendszerben egy ellipszis alakú pályán, amelyet 237 millió év alatt tesz meg egyszer. Senkit ne tévesszen meg, hogy ebből semmit nem érez, mert a dolgok attól még mennek a maguk végzetes útján. Az egyetlen jó hír, hogy világmindenségnek van ideje bőven. A rossz, hogy nem fog ránk várni, amíg megoldjuk a pitiáner problémáinkat.

Zsebesi Zsolt

Tekintélyes közgazdászok nyílt levele Merkelnek Görögország mellett

piketty
Thomas Piketty

Tekintélyes közgazdászok drámai nyílt levélben szólítják fel Angela Merkel német kancellárt, hogy járuljon hozzá a görög adósság egy részének elengedéséhez. A The Nation cí­mű ame­ri­kai he­ti­lap hon­lap­ján közzétett levelet Thomas Piketty, Jeffrey Sachs , Heiner Flassbeck, Dani Rodrik és Simon Wren-Lewis írták alá. A szerzők szerint az eddigi görög megszorítási csomagok csak kivéreztették, de nem gyógyították meg a görög gazdaságot. A további megszorítások végzetes gazdasági depresszióba rántanák Görögországot. Az öt tekintélyes közgazdászhoz hasonló követelést fogalmaztak meg annak az Avaaz nevű kezdeményezésnek a támogatói, akiknek petícióját eddig több mint 500 ezer európai polgár írta alá, és akik szintén a Görögországgal szembeni kegyetlen gazdasági fellépés beszüntetése mellett foglalnak állást.

A közgazdászok nyílt levele ismerteti az eddigi válságkezelés “eredményét”: ami a gazdaság dezintegrációjában, az 50 százalék körüli fiatalkori munkanélküliségben és abban ölt testet, hogy a görög gyerekek 40 százaléka szegénységben él. A közgazdászok szerint Angela Merkel és a trojka azt követeli a görög kormánytól, hogy pisztolyt szegezzen a saját fejéhez és húzza is meg a ravaszt. Csakhogy – állítják – a pisztolyból kirepülő golyó nem csak Görögországra lesz halálos, de romba fogja dönteni az eurózónát, mint a remény, a jólét, a demokrácia világítótornyát, egyben kiterjedt hatása lehet a világgazdaságra is.

Az aláírók szerint itt van az ideje, hogy Németország és a trojka megváltoztassa eddigi irányvonalát és olyan adósságcsökkentésről döntsön, ami levegőhöz juttatja a görög gazdaságot, lehetővé teszi, hogy a redukált adósságot egy hosszabb időintervallumban tudja rendezni a szükséges reformok végrehajtásával együtt. A német kormány történelmi felelősségére apellálva az öt közgazdász annak a reményének ad hangot, hogy Merkel megérti üzenetük jelentőségét és Németország, Görögország, de egész Európa, a jövő generációk érdekében megteszi a szükséges, nagylelkű lépést, amit a világ soha nem fog elfelejteni.

(A nyílt levél aláírói:

Heiner Flassbeck, former State Secretary in the German Federal Ministry of Finance,

Thomas Piketty, Professor of Economics at the Paris School of Economics,

Jeffrey D. Sachs, Professor of Sustainable Development, Professor of Health Policy and Management, and Director of the Earth Institute at Columbia University

Dani Rodrik, Ford Foundation Professor of International Political Economy, Harvard Kennedy School,

Simon Wren-Lewis, Professor of Economic Policy, Blavatnik School of Government, University of Oxford)

Zsebesi Zsolt

Ma nem fogadnánk be a II. Világháborúban ide menekült lengyeleket

antaljozsef
Lengyel menekültek a Balatonnál 1939-ben. Jobbról a 2. idősebb Antall József, (Antall József elhunyt miniszerelnökünk édesapja) aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a lengyelek menekítésében és támogatásában. Varsóban emléktábla őrzi a nevét az óvárosban.

Magyarország ma kiverné a II. Világháborúban hazájukból elűzött lengyel menekülteket, akiket akkor meleg szívvel a keblére ölelt, mégpedig annak ellenére, hogy a szövetségesünk ellenségeként Lengyelország a másik oldalon állt a háborúban. Mi azonban beengedtük őket. Hagytuk, hogy többségük – mint napjaink menekültjei teszik – tovább menjen nyugatra, mindenekelőtt Angliába.

Akik maradtak, azoknak Balatonbogláron gimnáziumot nyitottunk, ahol sokan érettségit is tettek, és a háború után kiváló magyar tudásukkal a magyar-lengyel barátság nagyköveteivé váltak. Magukat Boglárcsiknak (Egy Boglarczyk nekrológja az újságban) nevezték el, és volt szerencsém közülük nem egyet személyesen ismerni. Ők egy másik magyar népre, egy másfajta emberségre, olyasvalamire emlékeztek meleg szívvel, aminek ma nyomát sem látom a hazámban és szégyellem magam emiatt. A lengyeleknek akkor adtunk menedéket, amikor az ország háborúban állt és messze rosszabbul éltünk, a mai szegénységünknél is szegényebbek voltunk.

A menedéket kereső lengyeleket a magyar rendőri hatóságok nyilvántartásba vették, ami egyben a magyar állam jogvédelmének kiterjesztését is jelentette rájuk. Ellátták őket – katonákat és polgári személyeket egyaránt – igazolványokkal. A külföldi és belföldi segélyeket a Magyar Lengyel Menekültügyi Bizottság koordinálta, amit hivatalosan a Magyar Vöröskereszt kezdeményezett, de indítványát előzetesen a belügyminisztérium jóváhagyta. A magyar földre menekült lengyelek száma a második világháború éveiben körülbelül 100 ezerre tehető. Többségük 1939/1940-ben lépett magyar földre. A menekültek jelentős része 1940 tavaszára csatlakozott a lengyel emigrációs kormány nyugaton szervezett hadseregéhez.

A polgári menekülttábor nem volt a szó igazi értelmében tábor, hiszen a települések közigazgatási határain belül a menekültek szabadon mozoghattak, családoknál és a belügyminisztérium által bérelt panziókban, szállodákban laktak. Részükre – a család nagyságától és képzettségétől függően – differenciált napidíjat biztosítottak, amelynek havi összege megfelelt a hazai átlagjövedelemnek. 1940 tavaszától engedélyezték a táboron kívüli életet, a munkavállalást is. A munkalehetőségek zömét a belügyminisztérium szervezte, ezzel az adott körülmények között jelentősen hozzájárult a menekültek beilleszkedéséhez.

Hasonló fogadtatásra, a bebocsátásra, az együttérzésre és a támogatásra Magyarország részéről ma nincs esélye sem a szíriai, sem az afgán, vagy az iraki menekülteknek, a Koszovóból jötteknek meg pláne. Pedig ők is a háború elől, az életüket mentve lépik át, ezúttal nem az északi, hanem a déli határunkat, ahol 2015-ben falat építünk az útjukba. A sors fintora, hogy a Visegrádi Négyek tagjaként a mai Lengyelország is kiállt az Európai Unióban javasolt bevándorlási kvóta ellen, és a mi gonosz, elhízott felcsúti törpénk, a lelketlen, erkölcstelen és kontinentális közutálatnak örvendő Orbán Viktor mellé állt, a mi Viktorkánkhoz hasonló nagyságrendű államférfiak vezette Szlovákia és Csehország oldalán.

Szégyen és gyalázat, amit tettek és nyíltan ki kell mondanunk, hogy ezzel Kelet-Európa a legocsmányabb arcát mutatta a világnak. Szlovákia, Lengyelország, Csehország és Magyarország kart-karba öltve primitív, gusztustalan, embertelen álláspontot foglalt el a menekültek ügyében és ezen az úton látszik tovább haladni, mindazok ellenére, amin a történelmük során saját maguk keresztül mentek. Mindazok ellenére, hogy valamennyien tudják, mit jelent agresszió áldozatául esni és a szülőföldjükről menekülni, vagy onnan elúzetni. Jól tudják mit jelent ez, úgy a magyarok, a csehek a szlovákok, mint a lengyelek.

lengyelmenekultek1939
Lengyel menekültek Magyarországon 1939-ben

Hogy mégis azt tettük, amit tettünk, arra csak egy magyarázat van. Ezek az országok, de a vezetőik mindenképpen rasszisták és egyetértenek a kollektív felelősségre vonás elvével. Úgy képzelik, hogy az arab világból, a Balkánról, az Afrikából érkezettek nem olyan emberek, mint mi vagyunk itt Európában, Európa keleti részén. A ma hozzánk menekülőknek nem jár ugyanaz az együttérzés és szolidaritás, mint a mi fajtánknak, mert az ő bőrük sötétebb, esetleg egészen sötét, a vallásuk távoli és idegen, amelynek egyes követői a világ számos pontján, még Európában is erőszakos cselekményeket követnek el, terrorista merényleteket szerveznek.

A kollektív felelősség – mélyen igazságtalan – elvét tapasztalhatták meg a II. Világháború után a szlovákiai magyarok, akiket kormányuk náci szerepvállalása miatt egységesen és válogatás nélkül bűnösnek és kitaszíthatónak minősítettek. Ezt élték meg azok a németek, akiket Magyarországról, vagy Nyugat-Lengyelországról toloncoltak, telepítettek ki. Ilyen, származás alapú kirekesztés áldozatai voltak a volgai németek, a doni kozákok, vagy az Egyesült Államokban ugyancsak a II. Világháború alatt az ott élő japánok, akiket kizárólag nemzetiségi hovatartozásuk miatt deportálta és zárta táborokba az ottani hatalom. És a felsorolást akár órákig lehetne folytatni.

Magyarország, amely ádáz politikai csatákat folytat a magyarokat máig bántó kollektív büntetés, a Benes dekrétum ellen, ma nem tesz mást, mint alkalmazza annak elveit. A magyar miniszterelnök nyíltan megfogalmazza: nincs szükségünk a kultúránktól idegen kultúra beáramlására, azt hazudja hozzá, hogy Magyarország soha nem volt multikulti, pedig ha valami valaha volt, akkor pont az volt, és akkor volt igazán sikeres, gazdag és fejlődőképes, amikor a leginkább multikulti volt. Nem változtat ezen az sem, ha Európának esetleg úgy egészében is sok gondja és baja van a sajátjától eltérő kultúrákkal, vagy – legyünk már egyszer őszinték és ne csapjuk be saját magunkat – a kultúra egyre növekvő hiányával. Ennek láthatjuk ma látványos tanúbizonyságát, amikor Európa egyes országai, sőt már-már népei is elveszíteni látszanak évezredes befogadó kultúrájukat, humanizmusukat, azt a keresztény-zsidó értékrendet, amire már lassan emlékezni, de pláne hivatkozni sem trendi.

Az egyetemes humanizmus és szolidaritás, a szabadság, az egyenlőség és a testvériség elve helyett Európát újra elönteni látszik az állami szintre emelt önzés, a nemzetállamok érdekeinek mindenek fölé emelése, a kollektivizmus, a méltányosság és az erkölcsösség elvének semmibe vétele, ami – horribile dictu -, már a katolikus egyházfőnek, Ferenc pápának is szemet szúr a Vatikánban, mégpedig olyannyira, hogy nem rest felemelni ellene a szavát, amit a magyar keresztény polgárság se lenyelni, se kiköpni nem tud, ezért aztán úgy tesz, mintha meg se hallotta volna. Hogyan is tehetne másképpen, ha maga is élen jár az erkölcsi fertő és a hazug értékek legitimálásában, egy gátlástalan diktatúra vak szálláscsinálójaként, olyan nevetséges és szégyenletes intézményei révén, mint a gyűlöletet nemzeti hitvallássá nemesíteni kívánó CÖF és társai.

Csakhogy Magyarország és szomszédai, de akár egész Európa nem azért bukhat bele látványosan a határain jelentkező bevándorlási nyomásba, mert az olyan feldolgozhatatlan és megoldhatatlan lenne, hanem azért, mert a falak és kerítések politikája, az együttérzés hiánya másokkal, alá fogja ásni a saját értékeibe vetett hitét, mély léket fog ütni Európa már most is erősen hánykolódó bárkáján, ami aztán együtt fog elsüllyedni a kis kaliberű Robert Ficókkal, Orbán Viktorokkal, Ewa Kopaczokkal, Miloś Zemanokkal és követőikkel, a látványosan elembertelenedő Európával, mindannyiunkkal együtt a történelem süllyesztőjében, mint minden olyan kultúra és értékközösség, amely falakat emelt maga köré és azzal akarja megvédeni a saját jólétét, valójában nem is az idegen, hanem sokkal inkább a saját kultúrájával és értékrendjével szemben.

Zsebesi Zsolt