Az úri közönség táncol

karneval

Az isten adta nép sír, rí és csikorgatja a fogát, rágja a zablát és rángatja az istrángot, de mindent benyel, amit csak elé raknak.

Magyarországon senki nem sztrájkolt a Fidesz-érában, mert az új szabályok szerint nem szabad. Törvényesen nem lehet a munkabeszüntetés ősi fegyveréhez nyúlni, amit mára már ember sincs az országban, aki akárcsak célra tudna tartani, hiszen cél sincs. Egyedül a magyar, magát demokratikusnak mondó ellenzék tüntet azzal, hogy beszüntette a munkát, nem agitál, nem szervezkedik, nem keres maga mögé tömegtámogatást, nem járja az országot. Nincs füle, hogy meghallja az emberek panaszait, de ha mégis, akkor sem képes azokat fölerősíteni, közös cselekvéssé transzformálni, mert nincs elve, lelke, szíve. Pont úgy, mint a kormányzó pártnak, neki is csak politikai marketing tanácsadója van, aki megmondja, mikor kinek, mit és hogyan kell mondani a szavazat-optimalizáció, a mandátum elnyerése érdekében.

Magyarországot magára hagyta saját értelmiségének jelentős része. Igaz, nem állt át a hatalom oldalára, mert ott nincs szükség értelmes emberekre, ott csak parancsot teljesítő, beszélő robotokra, biodíszletet adó, megvezetett idiótákra, strómanokra, seggnyalókra és jó pénzért bármire képes nemzeti nagytőkésekre van szükség, akik az állami megrendelésekből, az állam által kijelölt térben, senkivel igazán nem versenyezve játsszák a kapitalistát, mintha egy hétig is képesek lennének – még ha csak a magyar piacon is – igazi konkurencia mellett életben maradni. A magyar értelmiség tágra nyitott szemmel nézi, hogy kilopják a szájából a műfogsorát, a zsebéből a pénzét, a segge alól a katedráját, színházából a színpadot, őt magát pedig hülyének nyilvánítják elmeháborodott vidéki svihákok, akik helyette alakítják másodosztályú ripacsként a nemzet lelkiismerete és a haza megmentője ócska szerepét, ami – évszázadokon át – európai mértékkel is kalibrálható magyarok privilégiuma volt. Igaz, szinte mind bele is halt, vagy az elmegyógyintézetben végezte.

Ebben az országban Jézus és Mózes is megbukott volna. Héraklésznek meg sem kottyant Augiász istállója, de csődöt mondott volna, ha Pannóniát akarta volna megtisztítani a korrupciótól, még akkor is, ha a Danubiust vezette volna át az országház épületén. Nincs az a pozitív bibliai vagy görög hős, aki itt – legalább a mondáink világában – legyőzné az elvakult királyt, mert a mi meséinkben a szegény ember legkisebb fia nem megöli a kényurat, hanem elveszi a lányát feleségül, hogy megkaphassa hozzá a fele királyságot. Aztán boldogan él együtt a rendszerrel, amíg meg nem hal. A régi Tiborc még legalább panaszkodott, a mai Tiborcz már – Ráhel oldalán – a király kegyéből építi a saját lábán forgó kastélyát, amiért megdolgoznia nem kell, mert elég azt kiérdemelni.

A gerinctelen magyar milliomosok, az állami megrendelésekkel nagytőkésekké felpumpált Mészáros Lőrincek, Garancsi Istvánok, Csányi Sándorok, Hernádi Zsoltok mind a mi pénzünkből, az állami költségvetés kárára lettek nagyok. Igaz, még így sem: a 9 millió magyar vállára állva sem látszanak ki a Kárpát-medencéből, mert nem formálják és építik – mint az egykori budapesti német-, zsidó és magyar nagytőke – az országot. Fogalmuk sincs, miről is szól a 21. század. Csányi állatokat tart és feltalálta a tehénfejést, a kolbásztöltést, valamint a pénzkölcsönzést kamatra. Garancsi meg hatalmi szóval bekényszeríttette magát egy építőipari vállalatba, ami azóta állami megrendelésekből gyarapítja a tulajdonosok és a korrupt politikusok vagyonát, illetve tartja el a labdába két egyeneset belerúgni képtelen játékosokból álló labdarúgó csapatot, amit a kedves vezető hobbija miatt kellett megvennie, bár – ő is tudja – Orbán Viktor igazán máshol is köpködhetné a szotyolát a legfelsőbb ügyész Polt Péter nyakába, nem csak egy focistadionban. Mennyivel olcsóbb lenne ez nekünk…

Mészáros Lőrinc viszont szót sem érdemel, mivel maga sem tudja, hogyan lett gázszerelőből milliárdos, viszont nem is kíváncsi rá, mert annyit tud, hogy egy igazi sztahanovistaként napi 20 órát dolgozott, igaz ebből 19-et másnak. Neki elég, ha a barátja, bizonyos Orbán Viktor, aki a magyar miniszterelnök, tudja, mikor, milyen pályázaton kell indulnia. A többi nem az ő dolga, és olyan hülye szegény, hogy még csak nem is fél attól, hogy úgy jár, mint az elődje, egy bizonyos Simicska Lajos és visszaveszik a játékszereket, amikkel egy időre megengedték, hogy játszadozhasson. Majd azt mondja, hogy volt néhány jó éve, ami jó esetben azzal ér véget, hogy visszamehet gázt szerelni. Rosszabb esetben ő is kap egy cellát Orbán Viktor és Polt Péter mellett egy magyar büntetés-végrehajtó intézményben. Így meglesznek hárman az ultihoz, bár nem vagyok biztos abban, hogy Mészáros Lőrinc képes megtanulni ezt a bonyolult kártyajátékot. Hernádi Zsoltot pedig egyszer csak megtalálja az Interpol, ha a horvátok nem elégednek meg azzal, hogy visszaadja nekik az állítólag korrupt módon megszerzett horvát olajtársaságot, az INÁT.

A magyar demokratikus ellenzék mindeközben azzal van elfoglalva, hogyan válassza ki a soraiban található számtalan, tehetségesnél tehetségesebb politikus és rétor közül a legalkalmasabbat arra, hogy vezetésével legyőzzék a hét fejű sárkányt, levágják mind a hét fejét, és így kiszabadítsák a barlangjából a liberális demokrácia meggyalázott szűzét, aki most még a sárkány ágyasaként morzsolgatja napjait. Bár – ahogy az ellenzéki készülődést nézzük –, tartani lehet attól, hogy a sárkány előbb fogja a lassan vénasszonnyá öregedő dámát kirúgni az ágyából, mintsem hogy a magyar ellenzék szabadítaná ki onnan. Annál is inkább, mivel sem Európában, sem Amerikában nincs éppen konjunktúrája a demokráciának, kivéve néhány megátalkodott országot, amelyek utóvédharcokat vívnak az Orbánokkal, Kaczynskikkel, Putyinokkal, Erdogánokkal és Trumpokkal, akik teljesen hülyének néznek mindenkit, aki holmi demokráciákat fontosabbnak tart a pénznél és a hatalomnál.

A magyar nép, az isten adta nép meg – ahogy szokta – sír, rí és csikorgatja a fogát, rágja a zablát és rángatja az istrángot, néha kirúg a hámból, de mindent benyel, amit csak eléraknak. Társadalmunk egy jelentős része – pont mint más országokban – elég hülye ahhoz, hogy ez még jól is essen neki, a másik – ugyancsak jelentős rész – inkább hülyének tetteti magát, minimum vaknak és süketnek, hogy ne kelljen reagálnia a nyilvánvaló baromságokra és igazságtalan társadalmi folyamatokra. Abban reménykedik, hogy őt megkíméli a sors és nem kerül azok közé, akik olyan mélyre csúsztak, ahonnan már a felemelkedésnek akkor sincs esélye, ha egyébként valaki hajlandó lenne lehajolni értük. Meghúzza magát a munkahelyén, nem nyilvánul meg feleslegesen, nem jártatja a száját ott, ahol nem kell, realistának, pragmatikusnak maszkírozza magát és polgárnak öltözik, reggelenként gondosan megkötve a nyakkendőjét, tükör nélkül, mert abba belenézni nagyon nem szeret. Néhány százezer magyar pedig hamuban sült pogácsát tesz a tarisznyájába, megöleli a drága jó édesanyját és útra kél az üveghegyen, az óperenciás tengeren is túlra, hogy szerencsét próbáljon.

Idehaza már csak az igazi kalandvágyók maradnak, akik eltökélték, hogy megvárják, amíg megint bevonul hozzánk valamilyen potens nagyhatalom, rendet vág a zűrzavarban, új viszonyítási pontokat jelöl ki, megnevezi a helytartóit, akiket ezentúl szolgálni kell. Legyen is ez akármilyen náció, az itthon maradottak szerint csak jobb lehet, mint a magyar hatalmasok. Osztrák, német, orosz, török teljesen mindegy, mindegyik után maradt valami jó, amit csak kemény munkával sikerült semmissé tenni, helyükre igazi hungaricumokat plántálva, amelyek ugyan – úgy általában – szart sem érnek a világban, de nekünk – már csak ezért is – nagyon fontosak és értékesek. Eddig abban bíztak az optimisták, hogy majd Európa fog eljönni hozzánk és újra profilírozza Kádár hagyatékát. Most az idióták megint az oroszokra tesznek, Putyinra, mert ő is olyan sportszerető, mint Orbán Viktor, ő is mindenkibe beleköt, aki nem vágja azonnal pofán – pont mint Orbán –, és ő is képes elhitetni az emberekkel, hogy egyáltalán nem hülyék, hiszen annyit tudnak a világról, amennyit ő, aki okos, és úgy látják a világot, mint a felcsúti ember, aki egyébként még Oxfordban is járt az egyetemre, de – mivel egy zsidó pénzelte – bosszúból nem tanult ott semmit.

2017 valamivel rosszabb év lesz, mint 2016, ami nem sokat mond, hiszen az is nagyon szar volt. Nemsokára jön azonban a farsang, amikor mindenki álruhába öltözhet. Az igazi magyarok busónak, és mindenki örülhet, vigadhat mert a föld továbbra is forog és kering a nap körül, bármit is gondoljanak erről az új bunkók. Az emberek, a szegények és a gazdagok is – egyelőre még egyformán – bizonyos idő elmúltával átadják a testüket a teremtőnek, helyükre új idióták születnek, és persze zsenik is, úgy 50-100 évenként egy, vagyis minden megy a maga útján. Az idióta demokraták pedig ciklikusan vereséget szenvednek, a háborúk friss vért és új pénzt pumpálnak a maródi gazdaságokba, a gazdagok gazdagabbak, a szegények szegényebbek lesznek. A háborúban a fegyverkezés, az újjáépítés alatt pedig az arra fordított állami pénzek miatt. Az elvtelen, lelketlen pénzsóvár, hazug messiások nem veszítenek népszerűségükből. Az egyre szaporodó sátoros ünnepeken a zene – ahogy a Titanicon is – elnyomja a süllyedni készülő lélekvesztő eresztékeinek recsegését, miközben a fedélzeten az úri közönség önfeledten táncol…

Zsebesi Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.