Az USA be akart avatkozni az orosz-grúz harcba | Usa, Ndash, Amerikai, Oroszok, Oroszország...

Legfrissebb

Heti toplista

Az USA be akart avatkozni az orosz-grúz harcba

2010. Február 06. szombat, 20:30

Ron Asmus amerikai diplomata, a brüsszeli Atlanti Stratégiai Tervezési Központ (Transatlantic Center and Strategic Planning) vezérigazgatója szerint a Bush-kabinet komolyan mérlegelte, hogy bombatámadásokkal megakadályozza a Grúzia ellen felvonuló orosz egységek túl gyors előrenyomulását, hogy így segítse a grúzokat a szakadár területeik visszaszerzésére 2008 nyarán indított háborújukban.

Asmus, aki korábban Bill Clinton tanácsadója volt, és nemzetközi stratégiai szakértő, főleg Oroszországgal foglalkozott, azt állítja, hogy korlátozott bombatámadásokat javasoltak Bush elnöknek az USA Nemzetbiztonsági Tanácsának vezetői és maga Dicka Cheneya alelnök is. Magas rangú külügyminisztériumi tisztségviselők azonban ellenezték a tervet, de csak augusztus 11-én vetették el végleg az oroszok bombázását a Fehér Házban. Akkora erősödött meg az a vélemény, hogy egy ilyen akció ellenőrizhetetlen és végletes következményekkel járna, egy komoly háború kitörésének veszélyét hordozza magában.

Asmus – aki nincs nagy véleménnyel Bush elnökről – azt írja a témával foglalkozó, most megjelent könyvében, hogy még az elnök is megértette a dologban rejlő kockázatot. A szerző ezt követően kifejti az ismert amerikai, álláspontot arról, hogy a háborút az oroszok provokálták volna ki, amit végül senki nem nyert meg, de a nyugat biztosan elveszített, mivel nem volt elég határozott Grúzia támogatásában, abban, hogy Oroszországot visszatartsa határai körüli területein az érdekei védelmétől. A szerző szerint nagy hiba volt a konfliktus előtti NATO-csúcson megbuktatni Grúzia felvételét a NATO-ba.

A szerzőtől eltérően értékelik ezt nagyon sokan Európában. Az amerikaiak által erőszakolt lépést a németek fúrták meg, (akik talán tudtak valamit), és rossz rágondolni, hogy mi lett volna, ha Grúziát, már mint NATO tagországot éri orosz támadás. Mit várt volna el akkor Washington Európától, a NATO tagországaitól. Semmi mást, mint a belépést a háborúba, az egyik tagország védelmében. Az amerikai biztonsági szakértő azt állítja, hogy a nyugat, és főleg az Egyesült Államok már a 21. századi biztonsági rendszerekben gondolkodik, míg Oroszország a 19. századi nagyhatalmi ambícióit igyekszik újjáéleszteni. Valójában azonban ez az a kép, amit az USA láttatni akar velünk. A valóság azonban más. Mégpedig az, hogy ha – tegyük fel - Moszkva újra nagyhatalom is szeretne lenni, és annak megfelelően szeretne viselkedni, akkor az Egyesült Államok ma az egyetlen szuperhatalomként úgy is viselkedik, mint ahogy nem szeretné, hogy Moszkva valaha is viselkedni tudjon.

Vagyis az USA az, aki provokálja az oroszokat, és esze ágában sincs egyenrangú félként kezelni Moszkvát. (Mivel ma nem is az.) Ezzel azonban nagy valószínűséggel azt fogja csak elérni, hogy az oroszok sem az együttműködésre fognak törekedni, hanem arra, hogy ismét legyen erejük ahhoz, hogy kikényszeríthessék egyenrangú félként való kezelésüket. Ez az amerikai politika fogja újjáépíteni az orosz nagyhatalmi elképzeléseket. Az oroszok joggal érezhetik veszélyeztetve a saját biztonságukat és érdekeiket az amerikaiak által, amennyiben Washington ilyen mértékben hagyja figyelmen kívül érdekeiket, és semmi jelét nem mutatja az együttműködési szándékának.

Felkészülhetünk tehát egy újabb hidegháborús, fegyverkezési versenyes korszakra, amelynek nagy biztonsági vesztese Európa lesz. Ennek mi fogjuk megfizetni az árát, és a mi hadseregeink fognak közvetlenül szembenézni az oroszokkal, persze az Európába magukat bebetonozó amerikaiakkal együtt. Az USA-nak mindenképpen jobban jön ma egy élénk fegyverkezési verseny, mint a leszerelés. Amiben az USA verhetetlen az a korszerű háborúzás, tehát azt fogja forszírozni. Ennek látjuk már jeleit, és erre születnek a logikus orosz válaszok is, amelyek szintén nem a leszerelés irányába fognak mutatni.

Nagy az esélye annak, hogy megint egyszer elszalasztjuk a lehetőséget hogy bár immár azonos társadalmi rendben élünk az oroszokkal, végre bevonjuk őket az európai és a világ nyugati felén megvalósuló érdekegyeztetési mechanizmusokba, amivel a nyugati világ országai kezelik az egymással szembeni konfliktusaikat. Ami persze – tegyük hozzá – egyelőre azért működik hibátlanul, mert egy kakas van csak a szemétdombon, az USA képében.

Ennek a világnak azonban közeledik a vége, és immár Európában is sokan látják, nem olyan jó az amerikai védőpajzsra támaszkodó biztonságban élni. Másképpen: egyáltalán nem ez a legjobb megoldás. Túl sokba kerülhet ez Európának. Mindjárt, mondjuk a szuverenitása maradékának elvesztésébe. És nem Oroszország javára, hanem az USA-val szemben. Nem véletlenül szorgalmazza a német külügyminiszter éppen ma a müncheni biztonságpolitikai értekezleten az önálló európai hadsereg felállításának szükségességét.

Mivel a barátunk ellensége a mi ellenségünk, megint szembe fogunk kerülni Oroszországgal, és ebből megint nem fogunk jól kijönni. Mi lenne ha most egy kicsit elkezdenénk Európai érdekből barátkozni Moszkvával? Már nem kell testvérünkké fogadni, testvérnek nem volt jó, ezt Kelet-Európa igazolhatja, de szövetségesnek még jól jöhetne, mint ahogy arra már volt is példa éppen nyugaton. Ne csináljunk az oroszokból mindenáron ellenséget!

Hiszen Moszkva is szövetségeseket keres, és vagy Európában találja meg vagy mondjuk Kínában. Egy komoly együttműködés Oroszországgal többet használna Európának, mint az USA fegyverhordozójaként bukdácsolni az egyik amerikaiak által kirobbantott konfliktusból a másikba. Nekünk nem Afganisztán, Pakisztán, Irak, Észak-Korea és Grúzia a fontos, hanem a szomszédaink, az egyetlen kontinentális nagyhatalommal, az oroszokkal kéne végre rendezni a viszonyunkat, mert mindannyiunknak lassan, de komolyan fel kell készülni Kínából. Nem kéne Európát teljesen az USA-ra bízni és szembefordítani Oroszországgal és Kínával. Ez így együtt sok lesz nekünk. (zse)